Fogyasztóvédelmi Fórum
2013. 05. 21. 09:37:43 K // *
Üdvözlünk, Vendég. Kérlek jelentkezz be vagy regisztrálj.

Jelentkezz be a felhasználóneveddel, jelszavaddal és add meg a munkamenet hosszát
Hírek: A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a NAIH Weltimmo S.R.O. által megtámadott határozatát hatályon kívül helyezte. A bíróság nem foglalt állást abban a vonatkozásban, hogy a vizsgált adatkezelés jogszerű lenne, csupán eljárási hiba miatt helyezte hatályon kívül a határozatot.Az ítélet szóbeli hirdetése során az indokolásban nem szerepelt azon megállapítás, miszerint: „A bíróság indoklásában – többek között – leszögezte, hogy cégünk jogosan tárolja azoknak az adatait, aki nem rendezték cégünk felé fennálló hirdetési díjakat, így tehát az Ön adatait is.
A Hatóság folytatja eljárását az ingatlandepo.com és az ingatlanbazar.com üzemeltetőjével szemben. A Hatóság egyrészt a korábbi panaszok körülményeit kívánja ismét, részletesen feltárni (ezt szolgálja ez a levél is), másrészt pedig folyamatosan fogadja és kivizsgálja az új panaszokat.” BŐVEBBEN
------------------------------------------
Együttműködö partnerünk: a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara RÉSZLETEK ITT
 

-------------------------------------------
A panaszfal.hu a Facebookon! Lájkold!
 
   Főoldal   Súgó Keresés Naptár Bejelentkezés Regisztráció  
Oldalak: [1]   Le
  Nyomtatás  
Szerző Téma: Webshop dicsérőfal  (Megtekintve 8012 alkalommal)
Trysii
Aktív Fórumozó
*
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 15.133


Hobbifanatikus fogyasztó- szemfelnyitogató


« Dátum: 2008. 08. 27. 21:22:41 Sze »

Akkor legyen egy POZITÍV topic is azon netes cégeknek, webshopoknak, akik példás, jogkövető magatartást tanúsítanak, és maximálisan megtesznek minden - tőlük elvárható dolgot - a fogyasztókért.

Szerintem megérdemli a reklámot, aki beletartozik ebbe a körbe, vagy elkövet mindent, hogy érdemessé váljon arra, hogy szerepeljen itt a neve.


No, csak hogy kielégíthessem a topicnyitási mániámat...
Naplózva

Csak teszem a dolgom
rage77
Global Moderator
Aktív Fórumozó
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 29.949


Fórum beleugató


« Válasz #1 Dátum: 2008. 09. 05. 21:43:13 P »

Egy dolog hiányzik a kritériumok közül: ahhoz, hogy ide felkerülhessen valaki, az is szükséges, hogy a honlapja a hatályos jogszabályoknak is megfeleljen. Ha esetleg úgy kerül ide valamelyik honlap, hogy nem felel meg a kritériumoknak, már megy is a feketelistára, tehát nem érdemes a shoptulajoknak magukat fényezni, csak ha tényleg minden az előírásoknak megfelelő.
Naplózva

Attisch
TF2 Tagok
Aktív Fórumozó
***
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 3.874

a békéltető


« Válasz #2 Dátum: 2008. 09. 10. 21:27:32 Sze »

nem is kerül ide egyetlen honlap sem..
Naplózva

"Egyáltalán, SEMMILYEN információról NE tételezd fel hogy pontos vagy naprakész. Az új technológiák lehetővé teszik bárkinek, hogy publikáljon, de az ezzel járó felelősséget még nem tanulta meg mindenki."
Katus
TF2 Tagok
Aktív Fórumozó
***
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 8.177


« Válasz #3 Dátum: 2008. 09. 11. 08:06:58 Cs »

nem is kerül ide egyetlen honlap sem..

Mosolyog
Naplózva
Attila83

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 293


.........................


« Válasz #4 Dátum: 2008. 11. 15. 10:24:31 Szo »

Miért ne kerülhetne be egyetlen webshop sem? Ez a tudatos fogyasztó ars poeticája?!
Naplózva
Trysii
Aktív Fórumozó
*
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 15.133


Hobbifanatikus fogyasztó- szemfelnyitogató


« Válasz #5 Dátum: 2008. 11. 15. 10:55:35 Szo »

Mert még senki nem találkozott olyannal, amelyik kiérdemelte volna, hogy itt legyen a helye!
Naplózva

Csak teszem a dolgom
hellboy
Global Moderator
Aktív Fórumozó
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 29.343


A fórum ördöge


WWW
« Válasz #6 Dátum: 2008. 11. 15. 15:03:59 Szo »

max, ha valaki eleget tesz majd a hiányosságoknak...
Naplózva

"Hiszek benne, hogy az emberek alapvetően jóindulatúak, de azt is tudom, milyen könnyű befolyásolni őket az előítéletek, a gondolkodás módszeres torzítása, az ésszerűsítési kényszer, a "mi jobban tudjuk" -féle elméletek által."         -         "Mindenki tudja, hogy mit kell tenni. Kivéve engem."
Trysii
Aktív Fórumozó
*
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 15.133


Hobbifanatikus fogyasztó- szemfelnyitogató


« Válasz #7 Dátum: 2008. 11. 15. 16:25:12 Szo »

Erre sem volt még példa. Kacsint
Naplózva

Csak teszem a dolgom
digiteye

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 9


« Válasz #8 Dátum: 2008. 11. 26. 07:32:46 Sze »

www.amazon.com

Mindig mindent megkapok, és ha nem túl nagy a portéka doboza, akkor még át is csúszik a vámon és úgy elég olcsón van meg a cucc. Néhány csaló miatt elhatároztam, hogy csak külföldön fogom elkölteni a pénzem, sokkal olcsóbb (még vámmal is) és nem vernek át.

Hogy ez nem jó a magyar gazdaságnak? Hmm... hadd idézzek egy klasszikust a magyar rockzenéből: "...miért mindig csak én legyek a jó...?"
« Utoljára szerkesztve: 2008. 11. 26. 11:57:53 Sze írta Siklósi Máté » Naplózva
manoka16

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 410



WWW
« Válasz #9 Dátum: 2008. 11. 29. 08:46:39 Szo »

Jó dicsérjem kicsit én is, itt egy másik a FiskarsShop webáruház. A termékek kifogástalanok, a webáruház gyors, pontos, és korrekt.
Naplózva
Captain Crash
TF2 Tagok
Aktív Fórumozó
***
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 1.933



« Válasz #10 Dátum: 2009. 01. 07. 20:09:22 Sze »

 Ezt érdemes megnézni, remélhetően az ipon.hu gyakorlata is alkalmazkodik az itt tanúsított jogi tájékoztatás minőségéhez! Csak dicsérni tudom, látszik, hozzáértő szakember készítette.  Kacsint

 http://ipon.hu/site/disclaimer
Naplózva
rage77
Global Moderator
Aktív Fórumozó
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 29.949


Fórum beleugató


« Válasz #11 Dátum: 2009. 01. 07. 22:41:48 Sze »

Hamarosan ki is próbálom, hogy tényleg betartják-e, amit ígérnek. Megyek hozzájuk vásárolni.
Naplózva

Horyk

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 57


« Válasz #12 Dátum: 2009. 03. 12. 20:42:05 Cs »

Hamarosan ki is próbálom, hogy tényleg betartják-e, amit ígérnek. Megyek hozzájuk vásárolni.

Csak a gariztatástól mentsen meg az ég !  Dühös
Naplózva
hellboy
Global Moderator
Aktív Fórumozó
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 29.343


A fórum ördöge


WWW
« Válasz #13 Dátum: 2009. 04. 08. 11:22:10 Sze »

egyelőre ide rakom, mert bevallom én semmi kivetnivalót nem olvastam itt:

http://shop.repulonap.hu/
Naplózva

"Hiszek benne, hogy az emberek alapvetően jóindulatúak, de azt is tudom, milyen könnyű befolyásolni őket az előítéletek, a gondolkodás módszeres torzítása, az ésszerűsítési kényszer, a "mi jobban tudjuk" -féle elméletek által."         -         "Mindenki tudja, hogy mit kell tenni. Kivéve engem."
SMáté
Vendég
« Válasz #14 Dátum: 2009. 04. 08. 16:38:35 Sze »

Szép és alapos munka, nagyon röviden átfutva én sem találtam kivetni valót benne.
Naplózva
Oldalak: [1]   Fel
  Nyomtatás  
 
Ugrás:  

Powered by MySQL Powered by PHP Powered by SMF 1.1.18 | SMF © 2006, Simple Machines
Magyar fordítás: SMF Magyarország
Impresszum | Linkek
Szabványos XHTML 1.0! Szabványos CSS!