Fogyasztóvédelmi Fórum
2013. 05. 19. 05:52:33 V // *
Üdvözlünk, Vendég. Kérlek jelentkezz be vagy regisztrálj.

Jelentkezz be a felhasználóneveddel, jelszavaddal és add meg a munkamenet hosszát
Hírek: A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a NAIH Weltimmo S.R.O. által megtámadott határozatát hatályon kívül helyezte. A bíróság nem foglalt állást abban a vonatkozásban, hogy a vizsgált adatkezelés jogszerű lenne, csupán eljárási hiba miatt helyezte hatályon kívül a határozatot.Az ítélet szóbeli hirdetése során az indokolásban nem szerepelt azon megállapítás, miszerint: „A bíróság indoklásában – többek között – leszögezte, hogy cégünk jogosan tárolja azoknak az adatait, aki nem rendezték cégünk felé fennálló hirdetési díjakat, így tehát az Ön adatait is.
A Hatóság folytatja eljárását az ingatlandepo.com és az ingatlanbazar.com üzemeltetőjével szemben. A Hatóság egyrészt a korábbi panaszok körülményeit kívánja ismét, részletesen feltárni (ezt szolgálja ez a levél is), másrészt pedig folyamatosan fogadja és kivizsgálja az új panaszokat.” BŐVEBBEN
------------------------------------------
Együttműködö partnerünk: a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara RÉSZLETEK ITT
 

-------------------------------------------
A panaszfal.hu a Facebookon! Lájkold!
 
   Főoldal   Súgó Keresés Naptár Bejelentkezés Regisztráció  
Oldalak: 1 [2]   Le
  Nyomtatás  
Szerző Téma: Megbírságolták a Vodafone-t  (Megtekintve 3744 alkalommal)
hellboy
Global Moderator
Aktív Fórumozó
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 29.343


A fórum ördöge


WWW
« Válasz #15 Dátum: 2008. 10. 08. 14:23:07 Sze »

http://www.fogyasztok.hu/cikk/20081006/kifogasolt_internetszolgaltatato_es_szolgaltatas/
Naplózva

"Hiszek benne, hogy az emberek alapvetően jóindulatúak, de azt is tudom, milyen könnyű befolyásolni őket az előítéletek, a gondolkodás módszeres torzítása, az ésszerűsítési kényszer, a "mi jobban tudjuk" -féle elméletek által."         -         "Mindenki tudja, hogy mit kell tenni. Kivéve engem."
asdf
TF2 Tagok
Aktív Fórumozó
***
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 5.811


« Válasz #16 Dátum: 2010. 04. 21. 23:41:55 Sze »

A Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt. 2009. július 13. és 2009. szeptember 10. között megtartott "Nyári SMS promóció" elnevezésű játékával kapcsolatban fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot tanúsított - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Emiatt a távközlési cég 40 millió forint bírságot kapott.

http://www.gvh.hu/gvh/alpha?null&m5_doc=6462&pg=72
Naplózva
kovacs1
Moderátor
Aktív Fórumozó
****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 2.577


.


« Válasz #17 Dátum: 2010. 04. 22. 08:02:10 Cs »

A t-mobil "mindennap egy Golf" SMS játékánál is hasonlóra számítok, folyik az eljárás.
Naplózva

A szolgáltató van a fogyasztóért, még akkor is, ha ez tartalmaz néha kiszolgáltatottságot. A kiszolgáltatottság csak pozitív erkölcsi feltételek megteremtésével csökkenthető.
asdf
TF2 Tagok
Aktív Fórumozó
***
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 5.811


« Válasz #18 Dátum: 2010. 04. 22. 08:09:03 Cs »

Mivel csak olvasni olvastam vagy 3-4-5 emberrol aki 1-200e ft szallt ki abbol, a buntetes merteke ugy gondolom edeskeves (mar ha ott is ennyi lesz). Arrol nem is beszelve, hogy szep dolog a birsag, de az atvertek nem kapjak vissza a penzuket.
Naplózva
rage77
Global Moderator
Aktív Fórumozó
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 29.949


Fórum beleugató


« Válasz #19 Dátum: 2010. 04. 22. 19:48:05 Cs »

De ez a határozat egy peres eljárásban sokat segít a panaszosokon.
Naplózva

asdf
TF2 Tagok
Aktív Fórumozó
***
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 5.811


« Válasz #20 Dátum: 2010. 04. 22. 20:42:37 Cs »

Ez mondjuk igaz, 150-200 ropi kornyeken mar valoszinu megerne birosagost jatszani.
Naplózva
játékos

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 4


« Válasz #21 Dátum: 2010. 04. 24. 10:29:29 Szo »

Nagy meglepetés ért a minap,mikor olvasom,hogy a Nagy Vodát megbüntette a GVH !Ezek után kiváncsi lennék arra,hogy van-e esély ,hogy a vodától valamilyen módon kompenzációt kapjon az ember?Mivel érintett vagyok az ügyben(70 ropim bánta az átverést)várom a fejleményeket+persze küldök a vodás ügyfélszolgálatnak egy érdeklödő levelet.Kiváncsian várom a válaszukat,hogy mivel próbálnak lerázni...Ha esetleg valaki tud tanácsot adni az ügyben kérem tegye!!!Üdv.a Játékos
Naplózva
Katus
TF2 Tagok
Aktív Fórumozó
***
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 8.175


« Válasz #22 Dátum: 2010. 04. 24. 14:22:51 Szo »

ha maguktól nem adják, sajna marad a per -
Naplózva
játékos

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 4


« Válasz #23 Dátum: 2010. 05. 25. 19:34:41 K »

Na megtörtént a csoda!!!Nem nem válaszolt a GIGA cég,csak én érdeklődtem az ügyfélszolgálatnál,hogy na mi van???15 perc után a csaj megtalálta a május 1-én küldött,és általuk elolvasott mailt(megadva a mail cimem a dátumot,a telefonszámom,a biztonsági kódom és igy tartott 15 percig!!!lehet legközelebb a teljes DNS kódom is elküldöm,hátha gyorsabb lesz!)Közli,hogy 3-án ök válaszoltak!!!kérdem kinek,mert én azóta sem kaptam semmit,erre közli elküldi mondom ok,de olvassa már fel mert az a biztos.Kiderül a cég fellebezett a birság ellen ill.az enyhitésért a Fövárosi biróságnál,na mondom f..sza megint várhatok 1 pár hónapot mire döntésre kerül a sor...erre a csaj közli,hogy különben is ne várjak semmi jót,mert amúgy is csak kb.10db.panasz érkezett,és úgyse lesz igazunk és pénzt nem kapunk vissza!!!Na mondom itt fejezzük be mert szerintem a GVH elég érthetöen,világosan indokolta a büntit ajánlottam is neki,hogy estleg el is olvashatják...Ja a választ persze megint nem találtam a levél listámon...biztos én vagyok a béna na mindegy hátha történik valami....Üdv:Játékos
Naplózva
gmkiev
TF2 Tagok
Aktív Fórumozó
***
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 9.492



« Válasz #24 Dátum: 2010. 05. 28. 05:20:36 P »

"Vodát megbüntette a GVH !Ezek után kiváncsi lennék arra,hogy van-e esély ,hogy a vodától valamilyen módon kompenzációt kapjon az ember?"
Nincs! Vigyorog Vigyorog Vigyorog Vigyorog Vigyorog
A fogyasztó lesz@rása ebben az ítéletben is benne van. Ez egy adónem, amit be is szednek!
Naplózva
Oldalak: 1 [2]   Fel
  Nyomtatás  
 
Ugrás:  

Powered by MySQL Powered by PHP Powered by SMF 1.1.18 | SMF © 2006, Simple Machines
Magyar fordítás: SMF Magyarország
Impresszum | Linkek
Szabványos XHTML 1.0! Szabványos CSS!