Fogyasztóvédelmi Fórum
2013. 05. 25. 11:37:55 Szo // *
Üdvözlünk, Vendég. Kérlek jelentkezz be vagy regisztrálj.

Jelentkezz be a felhasználóneveddel, jelszavaddal és add meg a munkamenet hosszát
Hírek: A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a NAIH Weltimmo S.R.O. által megtámadott határozatát hatályon kívül helyezte. A bíróság nem foglalt állást abban a vonatkozásban, hogy a vizsgált adatkezelés jogszerű lenne, csupán eljárási hiba miatt helyezte hatályon kívül a határozatot.Az ítélet szóbeli hirdetése során az indokolásban nem szerepelt azon megállapítás, miszerint: „A bíróság indoklásában – többek között – leszögezte, hogy cégünk jogosan tárolja azoknak az adatait, aki nem rendezték cégünk felé fennálló hirdetési díjakat, így tehát az Ön adatait is.
A Hatóság folytatja eljárását az ingatlandepo.com és az ingatlanbazar.com üzemeltetőjével szemben. A Hatóság egyrészt a korábbi panaszok körülményeit kívánja ismét, részletesen feltárni (ezt szolgálja ez a levél is), másrészt pedig folyamatosan fogadja és kivizsgálja az új panaszokat.” BŐVEBBEN
------------------------------------------
Együttműködö partnerünk: a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara RÉSZLETEK ITT
 

-------------------------------------------
A panaszfal.hu a Facebookon! Lájkold!
 
   Főoldal   Súgó Keresés Naptár Bejelentkezés Regisztráció  
Oldalak: [1] 2 3 4 5   Le
  Nyomtatás  
Szerző Téma: Számítógép alkatrész garanciális ügyintézése!  (Megtekintve 4876 alkalommal)
Biriboy

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 10


« Dátum: 2009. 05. 23. 15:03:26 Szo »

A minap elhalálozott az egyik WD 500-as vinyóm. Mivel a garanciája 5 év volt - 2 év telt el - ezért felvettem a kapcsolatot azzal akitől vásárolva lett. Minden rendesen működött, elvittem hozzá, megbeszéltük, hogy csere lesz ha nem az én hibámból ment tönkre, de! jöttek a gondok:
1. A vinyó WD 500-as Raid Edition2 volt ami már nincs gyártásban
2. Amikor vásárolva lett akkor kb 36.000 Ft volt a vételi ára.
Én úgy tudom, hogy ha valami elromlik és kicserélik, akkor lehetőleg olyanra kellene ami volt, de ha pl. nincs akkor kb. ugyanabban az árkategóriában kell mint a korábbi alkatrész ára.
Javítsatok ki ha tévednék, de én ezt így tudom. Ha nem így van akkor írjátok le kérlek, hogy mit tehetek ezügyben. Fogadjak el ugyanolyan nagyságú, de "gyengébb" minőségű vinyót? Vagy harcoljak, hogy egy árkategóriás vinyót adjanak?
Naplózva
asdf
TF2 Tagok
Aktív Fórumozó
***
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 5.814


« Válasz #1 Dátum: 2009. 05. 23. 16:37:26 Szo »

Az az 5 ev gari, az 1 ev teljeskoru gari + 4 ev gyartoi korlatozott gari (melybol az elso 2 ev nem erinthetne a szavatossagbol eredo jogaidat). Az persze mas kerdes, hogy ezt veled nem biztos, hogy kozoltek, mert az 5 ev gari sokkal jobban hangzik ennel. Vagy ugyanolyat, vagy raid edition3-at fogadj csak el. Sima mezei asztali hdd-t ne. Aztan persze lehet, hogy egy refurbished reII lesz a dolog vege, de a csuda tudja (wd vinyokat eddig nem nagyon volt szuksegem gariztatni, meg tul sokat sem adtunk el belole).

Egyebkent te kombinalsz mar elore, vagy a bolt mondta, hogy nem fogja cserelni?
Naplózva
Biriboy

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 10


« Válasz #2 Dátum: 2009. 05. 23. 18:11:33 Szo »

Köszi a választ! Nem kombinálok csak akitől vásárolva lett az cserélte volna - az ő elmondása szerint - a nagykerben, de ott nem volt ilyen és azt mondta, hogy vagy egy mezei 500AAKS-t kapok vagy semmit.  Mosolyog
Kértem tőle RE-t de az nincs csak RE3 ami jóval drágább állítólag!
Naplózva
Csaba_20
Tudatos Fogyasztó
Aktív Fórumozó
**
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 5.304


« Válasz #3 Dátum: 2009. 05. 23. 18:30:38 Szo »

Mi ez? Kiről van szó? Nem egy boltban vetted? Hol van a jótállási jegy és/vagy a számla?
Naplózva
Biriboy

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 10


« Válasz #4 Dátum: 2009. 05. 23. 20:19:10 Szo »

Persze, hogy van számla, jótállás. Egy pesti számítógépes kft-n keresztül lett megvásárolva és ők intézik a garit.
Naplózva
Csaba_20
Tudatos Fogyasztó
Aktív Fórumozó
**
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 5.304


« Válasz #5 Dátum: 2009. 05. 23. 21:16:22 Szo »

A pesti számítógépes Kft. a jótállásra kötelezett. Ők adták el neked a terméket, tehát ők a forgalmazók. Nagykernek az egészhez semmi köze nincs.
Naplózva
Biriboy

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 10


« Válasz #6 Dátum: 2009. 05. 23. 21:46:44 Szo »

És mit tehetnek ha nincs olyan már a nagykerben ahonnan szállítják illetve nekik már nincs raktáron RE? 36k értékben kell adniuk vinyót?
Naplózva
Csaba_20
Tudatos Fogyasztó
Aktív Fórumozó
**
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 5.304


« Válasz #7 Dátum: 2009. 05. 23. 22:18:17 Szo »

Jogszabály szerint ha sem kijavítani, sem pedig kicserélni nem tudják a terméket és a hiba akadályozza a rendeltetésszerű használatot, akkor vissza kell adják a vételárat. Hogy ezt kiverd belőlük, ahhoz nagy szerencse, vagy bíróság kell. Hosszú ideje tartja magát az a nézet a kereskedőknél, hogy ilyenkor a fogyasztó a nyerészkedő és nem a kereskedő a váza. Vagyis egész biztos nagyon erős ellenállásba fogsz ütközni, ha a jogszabályokban rögzített jogaid próbálod érvényesíteni. Úgyhogy neked kell tudnod eldönteni, hogy nekik mész és végső esetben pereskedsz is, vagy megpróbálsz megegyezni velük köztes megoldásban.
Naplózva
asdf
TF2 Tagok
Aktív Fórumozó
***
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 5.814


« Válasz #8 Dátum: 2009. 05. 23. 23:01:25 Szo »

Kértem tőle RE-t de az nincs csak RE3 ami jóval drágább állítólag!
Az apjuk f*szat (mar bocsanat). Egy wd 500 re3 26 ropi. Egy tizessel kevesebb, mint amennyiert te vetted a tiedet. Mirol beszelunk?
Amugy tokmindegy, hogy van-e ilyen a nagykerben, ha nincs, megy ki a cucc a gyartohoz es majd kuldenek vissza valamit.
Naplózva
Trysii
Aktív Fórumozó
*
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 15.133


Hobbifanatikus fogyasztó- szemfelnyitogató


« Válasz #9 Dátum: 2009. 05. 24. 01:48:08 V »

Ott a lényeg, amit Csaba mondott. Ha pontosan ugyanolyanra nem tudnak cserélni, akkor kötelesek a teljes vételárat visszafizetni. Abból a 36e-ből meg olyan vinyót veszel, amilyet csak akarsz, Biriboy!
Naplózva

Csak teszem a dolgom
Biriboy

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 10


« Válasz #10 Dátum: 2009. 05. 24. 06:39:27 V »

Uraim! Köszönöm a felvilágosítást!! Megpróbálom a lehetetlent, de nekem van egy sanda gyanúm, hogy aki intézi a gariztatást az le akarja nyúlni a cserébe kapott vinyót és egy gyengébbet akar adni helyette.
Naplózva
Captain Crash
TF2 Tagok
Aktív Fórumozó
***
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 1.933



« Válasz #11 Dátum: 2009. 05. 24. 08:53:39 V »

 Engem az érdekelne, hogy mi az, hogy egy "Kft-n keresztül" lett megvásárolva?
Naplózva
Trysii
Aktív Fórumozó
*
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 15.133


Hobbifanatikus fogyasztó- szemfelnyitogató


« Válasz #12 Dátum: 2009. 05. 24. 10:17:25 V »

Uraim! Köszönöm a felvilágosítást!! Megpróbálom a lehetetlent, de nekem van egy sanda gyanúm, hogy aki intézi a gariztatást az le akarja nyúlni a cserébe kapott vinyót és egy gyengébbet akar adni helyette.

Ez a Te jogaidat nem csorbítja. Bár nem hiszem, hogy ilyesmivel foglalkozna bárki is akár annál a cégnél is...
Naplózva

Csak teszem a dolgom
rage77
Global Moderator
Aktív Fórumozó
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 29.951


Fórum beleugató


« Válasz #13 Dátum: 2009. 05. 24. 19:13:04 V »

Kiegészítésként az elhangzottakhoz, itt vannak a vonatkozó jogszabályok: a PTK, a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet és a 49/2003. (VII. 30.) GKM rendelet. Olvasd el őket légyszi, és ha valami nem tiszta, kérdezz!
Naplózva

Biriboy

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 10


« Válasz #14 Dátum: 2009. 05. 27. 17:20:16 Sze »

Szóval adva van egy kft amit nevezzünk "X"-nek. Ők megvásárolták a vinyót a nagykertől majd továbbadták felárral.

Közben bejött egy kis gond. A kft emberével nem tudok dűlöre jutni. Azt mondja, hogy nincs RE-s vinyó és a nagykerben ezért azt nem tudnak adni, de adnak helyette egy sima 500-ast. Amikor írtam a kft emberének, hogy ha nincs adják vissza a teljes vételárat erre azt mondta, hogy a nagyker nem fogja és nem akar több éves jó kapcsolatot felrúgni a nagykerrel a pereskedésért ezért a saját pénzét hozzáadva, vesz nekem egy 640-es Green Powert. Erre azt mondtam, hogy ezt nem kérhetem tőle ezért adja meg a nagyker nevét, majd én megbeszélem velük. Amire azt válaszolta, hogy végfelhasználókkal szóba sem állnak ezért mondjam, hogy mit akarok és elhozza nekem. Na ez az amit nem akarok, nagyon rossz érzésem van az egésszel kapcsolatban. Az a sanda gyanúm, hogy valami nagyon nincs rendben a kft. vagy a "nagykernél".
Szerintetek milyen megoldás legyen? Nem akarom a kft. emberét sem rossz helyzetbe hozni, sem pedig magamat az által, hogy kisebb értékű árut kapjak a pénzemért.
Naplózva
Oldalak: [1] 2 3 4 5   Fel
  Nyomtatás  
 
Ugrás:  

Powered by MySQL Powered by PHP Powered by SMF 1.1.18 | SMF © 2006, Simple Machines
Magyar fordítás: SMF Magyarország
Impresszum | Linkek
Szabványos XHTML 1.0! Szabványos CSS!