Fogyasztóvédelmi Fórum
2013. 05. 20. 00:32:03 H // *
Üdvözlünk, Vendég. Kérlek jelentkezz be vagy regisztrálj.

Jelentkezz be a felhasználóneveddel, jelszavaddal és add meg a munkamenet hosszát
Hírek: A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a NAIH Weltimmo S.R.O. által megtámadott határozatát hatályon kívül helyezte. A bíróság nem foglalt állást abban a vonatkozásban, hogy a vizsgált adatkezelés jogszerű lenne, csupán eljárási hiba miatt helyezte hatályon kívül a határozatot.Az ítélet szóbeli hirdetése során az indokolásban nem szerepelt azon megállapítás, miszerint: „A bíróság indoklásában – többek között – leszögezte, hogy cégünk jogosan tárolja azoknak az adatait, aki nem rendezték cégünk felé fennálló hirdetési díjakat, így tehát az Ön adatait is.
A Hatóság folytatja eljárását az ingatlandepo.com és az ingatlanbazar.com üzemeltetőjével szemben. A Hatóság egyrészt a korábbi panaszok körülményeit kívánja ismét, részletesen feltárni (ezt szolgálja ez a levél is), másrészt pedig folyamatosan fogadja és kivizsgálja az új panaszokat.” BŐVEBBEN
------------------------------------------
Együttműködö partnerünk: a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara RÉSZLETEK ITT
 

-------------------------------------------
A panaszfal.hu a Facebookon! Lájkold!
 
   Főoldal   Súgó Keresés Naptár Bejelentkezés Regisztráció  
Oldalak: 1 2 3 4 [5] 6   Le
  Nyomtatás  
Szerző Téma: Webáruházból vásároltam, nem küldik a kifizetett termékeket  (Megtekintve 8331 alkalommal)
asdf
TF2 Tagok
Aktív Fórumozó
***
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 5.814


« Válasz #60 Dátum: 2011. 01. 02. 10:34:58 V »

ácsi... egy webshop azért webshop, mert ott nem raktározol semmit... tesi úgy szerzed be... félreértés ne essék, hiba azt jelezni, hogy raktáron van, félrevezető. de egy webshop működése pontosan nem erről szól... ezt teis tudod jól...
Nem, nem. Van olyan, hogy csak webshop, ahol ez akar igaz is lehet (ott sem irhatnak viszont raktaront). De a panaszos a fotomarket.hu-tol rendelt, aminek _szakuzleteben_ kivanta atvenni a termeket. Innentol pedig egy boltrol beszelunk, amelynek van webaruhaza _is_, es a raktari keszlet, meg a webaruhazi keszlet kozott valamilyen okbol keszletelteres volt (vagy csak siman a raktarkeszlet es a webaruhaz keszlet egyezett, a fellelheto meg nem). Nem mellesleg egy tenyleg csak webaruhaz (uzlethelyiseg nelkul) eseten sem evidens, hogy nincs raktarkeszlet, ha nagy webaruhaz vagy, akkor kell, neha nem is kicsi, tobb 100 millio ft (electropark). Masik jo ellenpelda pl. az edigital, ok is bazinagy webshop, aztan kozben megis van egy kozponti raktaruk meg vagy 8 boltjuk.
Naplózva
hellboy
Global Moderator
Aktív Fórumozó
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 29.343


A fórum ördöge


WWW
« Válasz #61 Dátum: 2011. 01. 02. 10:43:11 V »

ilyen formában igazad van, én csak a webshopról beszéltem, ezt most leszögezem. Kacsint
Naplózva

"Hiszek benne, hogy az emberek alapvetően jóindulatúak, de azt is tudom, milyen könnyű befolyásolni őket az előítéletek, a gondolkodás módszeres torzítása, az ésszerűsítési kényszer, a "mi jobban tudjuk" -féle elméletek által."         -         "Mindenki tudja, hogy mit kell tenni. Kivéve engem."
asdf
TF2 Tagok
Aktív Fórumozó
***
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 5.814


« Válasz #62 Dátum: 2011. 01. 02. 10:44:14 V »

ilyen formában igazad van, én csak a webshopról beszéltem, ezt most leszögezem. Kacsint
De minek, ha itt nem az az eset? Bibiii
Annyit meg hozzatennek, hogy szerintem jozan paraszti esz alapjan is, minel nagyobb egy webshop kinalata, annal inkabb kovetel meg (minel nagyobb) raktarkeszletet, egy bizonyos termekszam utan kezelhetetlenne es gazdasagtalanna valik ez az egyenkent rohangalunk mindenert dolog.
« Utoljára szerkesztve: 2011. 01. 02. 10:46:01 V írta asdf » Naplózva
hellboy
Global Moderator
Aktív Fórumozó
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 29.343


A fórum ördöge


WWW
« Válasz #63 Dátum: 2011. 01. 02. 11:03:18 V »

nem emlékeztem rá, s nem olvastam vissza annyira a topicot, az én hibám... de nem javítom ki, okuljon belőle mindneki... Kacsint
Naplózva

"Hiszek benne, hogy az emberek alapvetően jóindulatúak, de azt is tudom, milyen könnyű befolyásolni őket az előítéletek, a gondolkodás módszeres torzítása, az ésszerűsítési kényszer, a "mi jobban tudjuk" -féle elméletek által."         -         "Mindenki tudja, hogy mit kell tenni. Kivéve engem."
miku67

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 5


« Válasz #64 Dátum: 2011. 02. 11. 14:07:42 P »

Sziasztok!

A segítségeteket szeretném kérni. Vásároltam és is ,úgy jártam én is (a megrendelt és előre kifizetett terméket beszerzési problémákra hivatkozva nem szállítják). A megrendelés 2010 dec.21 az átutalás is ezen a napon.A rendelést visszaigazolták (szerződésnek számít)
Ha jól tudom akkor 30 munkanapon belül szállítani kell.Mit tudnék tenni ez ügyben?
Válaszaitokat előre is köszönöm.

Naplózva
gmkiev
TF2 Tagok
Aktív Fórumozó
***
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 9.493



« Válasz #65 Dátum: 2011. 02. 11. 14:10:49 P »

Ha van elérhető boltjuk is, akkor bemész, és megmondod megjött a Jézuska. Fa testépolót hozott. "Álruhában"
És addig húzod a fülét az ott lvőnek, míg nem adja ami jár neked.
Ha viszont nincs üzletük, akkor mi a szarnak vásárolgatzs össze-vissza? Gonosz
Naplózva
miku67

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 5


« Válasz #66 Dátum: 2011. 02. 11. 17:35:04 P »

Ímígyen szólá a tudatos fogyasztó.
Hát ettől egy kicsit kreatívabb ötletet vártam volna. Persze lehettem volna én is kreatívabb a vásárlásnál és már eleve fatestápolóval megyek.
Naplózva
hgzoli
Moderátor
Aktív Fórumozó
****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 5.964



« Válasz #67 Dátum: 2011. 02. 11. 17:46:34 P »

Bemész az üzletbe (ha van) és kéred a Vásárlók Könyvét. Oda beírod az egész történetet, ha nem adják át a megrendelt árut, vagy az átutalt vételárat nem fizetik vissza.
Ha nincs üzletük, tértivevényes ajánlott levélben felszólítod a céget az azonnali szállításra, vagy a pénz visszafizetésére pl. 8 napon belül. Ha nincs semmi válasz, a jegyzőnél fizetési meghagyással élsz. Ha a cég nem él ellenvetéssel jogerőssé válik, bemész a bankodba, és a jogerős határozat alapján leemelik a pénzt a cég számlájáról (ha van rajta). Ha ellenvetéssel élnek, polgári perré alakul, amit simán megnyersz, ha van bizonyítékod a rendelésről, fizetésről. Persze ez nem lesz 1-2 nap.
Naplózva

Azon jól szórakozom, ha hülyén néznek rám, de azon már kevésbé, ha hülyének néznek.
"Nincs olyan eszköz, melyhez az ember ne folyamodna, hogy megmeneküljön a gondolkodás fáradalmaitól." Thomas Alva Edison
miku67

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 5


« Válasz #68 Dátum: 2011. 02. 11. 20:00:16 P »

Boltjuk egyébként van (e-shop024 Bp.Lehel u.54.szám)
A 170 km távolság is van. Lehet hogy egy próbát megérne egy felutazás, de a fel nem vett telefonok és a válaszra nem méltatott emailek rossz előérzetet sejtetnek bennem.
A második megoldás a tisztább út de mint tudjuk mindig ez a hosszabb és a rögösebb.
Köszönöm a segítségedet.
Naplózva
asdf
TF2 Tagok
Aktív Fórumozó
***
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 5.814


« Válasz #69 Dátum: 2011. 02. 11. 20:14:32 P »

Tertis elsobbsegi levelben lemondod a rendelest, es van 30 napjuk visszakuldeni a dellat. Tobbet onnan meg nem rendelsz.
Naplózva
miku67

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 5


« Válasz #70 Dátum: 2011. 02. 12. 08:50:03 Szo »

Valószínű hogy ezt fogom tenni, de azért kérdeznék valamit?
Mit gondoltok tapasztalatotok alapján ha az ember telefonon v. emailben (már amennyiben elérhetőek) csak úgy elmondaná hogy mit szeretne akkor mindenféle procedúra elkerülésével meg hivatalos út meg jegyző meg minden nélkül visszautalnák a pénzt és a megrendelést stornóznák vagy ez leányálom?
Naplózva
rage77
Global Moderator
Aktív Fórumozó
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 29.949


Fórum beleugató


« Válasz #71 Dátum: 2011. 02. 12. 08:51:20 Szo »

A telefonnak és az e-mailnek nincs hivatalos nyoma, csak a tértivevényes levélnek.
Naplózva

miku67

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 5


« Válasz #72 Dátum: 2011. 02. 12. 14:40:20 Szo »

Ez igaz. Próbáltam egy kicsit az emberi oldaláról közelíteni,de mint ahogy másoknak nekem sem adnak sok választási lehetőséget a probléma megoldására.
Köszönöm a tanácsokat és a segítségeteket.
Naplózva
szics

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 4


« Válasz #73 Dátum: 2011. 03. 08. 10:32:56 K »

2010. 10. 26.-án vásároltam a http://www.kpr.eu/hu/ webshopban, amit előre ki is fizettem ez teljesült 2010.10.27.-én, 2700 Ft. Azt írták november -decemberben szállítanak. Ma van 2011. 03.08. ez évben több mint 10 levelet írtam az info@kpr.sk és a webes felületen is, egyre sem jött válasz. Ez egy nagy csalás FIGYELEM senki ne vásároljon innen!
KPR (http://www.kpr.eu/hu/) = CSALÁS!
Naplózva
titok31
titok
Aktív Fórumozó
*
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 7.581


« Válasz #74 Dátum: 2011. 03. 09. 19:48:29 Sze »

nagyon türelmes voltál velük .
Naplózva
Oldalak: 1 2 3 4 [5] 6   Fel
  Nyomtatás  
 
Ugrás:  

Powered by MySQL Powered by PHP Powered by SMF 1.1.18 | SMF © 2006, Simple Machines
Magyar fordítás: SMF Magyarország
Impresszum | Linkek
Szabványos XHTML 1.0! Szabványos CSS!