Fogyasztóvédelmi Fórum
2013. 05. 20. 14:26:34 H // *
Üdvözlünk, Vendég. Kérlek jelentkezz be vagy regisztrálj.

Jelentkezz be a felhasználóneveddel, jelszavaddal és add meg a munkamenet hosszát
Hírek: A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a NAIH Weltimmo S.R.O. által megtámadott határozatát hatályon kívül helyezte. A bíróság nem foglalt állást abban a vonatkozásban, hogy a vizsgált adatkezelés jogszerű lenne, csupán eljárási hiba miatt helyezte hatályon kívül a határozatot.Az ítélet szóbeli hirdetése során az indokolásban nem szerepelt azon megállapítás, miszerint: „A bíróság indoklásában – többek között – leszögezte, hogy cégünk jogosan tárolja azoknak az adatait, aki nem rendezték cégünk felé fennálló hirdetési díjakat, így tehát az Ön adatait is.
A Hatóság folytatja eljárását az ingatlandepo.com és az ingatlanbazar.com üzemeltetőjével szemben. A Hatóság egyrészt a korábbi panaszok körülményeit kívánja ismét, részletesen feltárni (ezt szolgálja ez a levél is), másrészt pedig folyamatosan fogadja és kivizsgálja az új panaszokat.” BŐVEBBEN
------------------------------------------
Együttműködö partnerünk: a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara RÉSZLETEK ITT
 

-------------------------------------------
A panaszfal.hu a Facebookon! Lájkold!
 
   Főoldal   Súgó Keresés Naptár Bejelentkezés Regisztráció  
Oldalak: [1] 2 3 4 5 6   Le
  Nyomtatás  
Szerző Téma: Webáruházból vásároltam, nem küldik a kifizetett termékeket  (Megtekintve 8335 alkalommal)
daffi

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 4


« Dátum: 2009. 07. 20. 18:48:10 H »

Sziasztok!

Műkörmös webáruházból vásároltam, már több mint egy hónapja átutaltam 15000Ft-ot, de a termékeket a mai napig nem kaptam meg. A webáruház kapcsolattartási adatai között csak egy skype, egy msn és egy email cím szerepelt, telefonszám nem, ezt csak akkor vettem észre, mikor már két hete vártam a terméket és szerettem volna felhívni az ügyfélszolgálatot. A skype és az msn cím nem igazol vissza, tehát olyan, mintha nem lenne, az emailekre nem érkezik válasz. Írtam a területileg illetékes Fogyasztóvédelmi Hivatalnak, még nem írtak vissza, de két napja megjelent egy telefonszám is az adatok között amit nem vesz fel senki, akármikor próbálom hívni. Neten kutakodva találtam egy fórumot, ahol kiderült, nem én vagyok az egyetlen, aki így járt ebben a webáruházban, sőt a Teszveszen és Vaterán is árult az üzemeltető, de ott már felfüggesztették. Az az érdekes, hogy sokan megkapták a kifizetett terméket, igaz, van olyan is, aki csak a felét, vagy éppen nem azt kapta amit rendelt. Cserére, visszavásárlásra nincs mód, aki amit kapott, az az övé. Én éppen egy hónapja fizettem, de van aki már kettő...
Hivatalosan mit lehet ilyenkor csinálni? Kihez fordulhatunk? Tudom, hogy ezt benéztük és azt hiszem, hogy mindannyiunk nevében mondhatom, hogy többet nem is rendelünk ilyen helyről előre utalással, ezért ennél valami konkrétabbat szeretnék megtudni. Kacsint
Naplózva
asdf
TF2 Tagok
Aktív Fórumozó
***
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 5.813


« Válasz #1 Dátum: 2009. 07. 20. 19:12:56 H »

Gondolom rendorseg es csalas miatt feljelentes. Kerdes, hogy az osszeg eleg-e hozza.
Naplózva
Végvári Attila József

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 328


WWW
« Válasz #2 Dátum: 2009. 07. 20. 19:20:57 H »

A tanulság csupán annyi hogy, soha semmire, ne fizess előre! Nevet
Naplózva

Katus
TF2 Tagok
Aktív Fórumozó
***
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 8.176


« Válasz #3 Dátum: 2009. 07. 20. 19:37:58 H »

melyik cég volt ez?
Naplózva
daffi

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 4


« Válasz #4 Dátum: 2009. 07. 20. 20:24:36 H »

Köszönjük, a tanulságot levontuk... Hááát

dimenzio.kontornet.hu

Ez a kérdéses webáruház. A feljelentést úgy tudom, hogy csak 20000Ft felett lehet megtenni, ez mondjuk összejönne, mivel többen vagyunk károsultak, de van aki pécsi, van aki pesti... és feltételezem, hogy együtt kéne megjelenni a rendőrségen. Tudja valaki, hogy ennek pontosan mi a menete?
« Utoljára szerkesztve: 2009. 07. 21. 13:11:10 K írta rage77 » Naplózva
andy25

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 5


« Válasz #5 Dátum: 2009. 07. 21. 20:32:24 K »

Én úgy tudom, hogy 20eFt alatt is lehet feljelentést tenni, de akkor az illetékes jegyző fog eljárni az ügyben.
Naplózva
hellboy
Global Moderator
Aktív Fórumozó
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 29.343


A fórum ördöge


WWW
« Válasz #6 Dátum: 2009. 07. 22. 05:59:47 Sze »

lehet tenni, de semmi nem fog történni...
Naplózva

"Hiszek benne, hogy az emberek alapvetően jóindulatúak, de azt is tudom, milyen könnyű befolyásolni őket az előítéletek, a gondolkodás módszeres torzítása, az ésszerűsítési kényszer, a "mi jobban tudjuk" -féle elméletek által."         -         "Mindenki tudja, hogy mit kell tenni. Kivéve engem."
fabrysiheder

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 102


« Válasz #7 Dátum: 2009. 07. 22. 13:16:13 Sze »

A tanulság csupán annyi hogy, soha semmire, ne fizess előre! Nevet
Egyetértek veld, én is úgy vagyok vele, mint feltehetőleg más is, hogy csak akkor fizetek nyugodt szívvel, ha már megérkezett a termék, máskülönben előfordulhatnak visszaélések
Naplózva
rage77
Global Moderator
Aktív Fórumozó
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 29.949


Fórum beleugató


« Válasz #8 Dátum: 2009. 07. 23. 06:51:45 Cs »

Nekem is megéri azt a plusz 2-300 Ft-ot az utánvét, csak hogy biztosan megkapjam a terméket. Persze, még így sem lehetetlen, hogy féltégla lesz a csomagban...
Naplózva

Trysii
Aktív Fórumozó
*
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 15.133


Hobbifanatikus fogyasztó- szemfelnyitogató


« Válasz #9 Dátum: 2009. 08. 06. 09:36:40 Cs »

A tanulság csupán annyi hogy, soha semmire, ne fizess előre! Nevet

Ez egy marhaság.
Naplózva

Csak teszem a dolgom
hellboy
Global Moderator
Aktív Fórumozó
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 29.343


A fórum ördöge


WWW
« Válasz #10 Dátum: 2009. 08. 06. 10:19:28 Cs »

A tanulság csupán annyi hogy, soha semmire, ne fizess előre! Nevet

Ez egy marhaság.

hagyd... gondolom neki nincs kábeltévéje, víz-gáz számlája, villany számlája, házbiztosítása, autó biztosítása, motorbiztosítása, stb biztosítás-számlája, vagy ezeknek valamilyen kombinációja... lehet tanyán él, ahol nem kell neki semmi...
Naplózva

"Hiszek benne, hogy az emberek alapvetően jóindulatúak, de azt is tudom, milyen könnyű befolyásolni őket az előítéletek, a gondolkodás módszeres torzítása, az ésszerűsítési kényszer, a "mi jobban tudjuk" -féle elméletek által."         -         "Mindenki tudja, hogy mit kell tenni. Kivéve engem."
veronika1979

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 1


« Válasz #11 Dátum: 2009. 11. 30. 20:47:23 H »

Kérlek segítsetek!
Nem olvastam végig a hozzászólásokat, de remélem tudtok tanácsot adni hova fordulhatok segítségért.
Éppen 1hónapja rendeltem egy utazóágyat egy intenetes webshopból.Online ki is fizettem a terméket.Visszaigazoló mailt kaptam a vásárlásról és a fizetésről.
A kereskedő oldalán a termékhez oda volt írva hogy max. szállítási idő 30 nap.
10 nappal késöbb e-mailen érdeklődtem, hogy mikor várhatom a terméket.Azt állították a következő héten megjön a termék külföldről,majd értesítenek.
Eltelt újabb 15 nap és nem jelentkezett senki.Ekkor ismét érdeklődtem mailben,mire 30 percen belül felhívtak, hogy sajnálják, de akkor nem kaptak, viszont a hétvégén pontosabban nov.27-én érkezik az újjabb szállítmány és azonnal jelentkeznek.Hát a hétvége is eltelt a mai nap is eltelt és semmi nem történt.
Én érzem már kellemetlenül magam, az örökös érdeklődéssel.
Gyanítom az ágy sosem lesz meg,de legutóbb a kereskedő már felajánlotta a másik szin vagy termék csere kategóriákat.Bíztató!! A legjobban az dühít az egészben hogy a honlapjukon még mindig fel van tüntetve az utazóágy 4féle szinben akciós áron, de csak pirosban tudna küldeni!!!
Hol lehet ezért őket felelőségre vonatni?
Naplózva
Trysii
Aktív Fórumozó
*
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 15.133


Hobbifanatikus fogyasztó- szemfelnyitogató


« Válasz #12 Dátum: 2009. 11. 30. 21:02:08 H »

Nyilvánvaló, hogy ha nem tartasz igényt a termékre ezek után, a teljes vételár visszajár Neked.
Ha nagyon ragaszkodnál hozzá, követelhetnél akár kamatokat is arra az időszakra, amíg a pénzedet használták.
Naplózva

Csak teszem a dolgom
SMáté
Vendég
« Válasz #13 Dátum: 2009. 11. 30. 21:21:09 H »

Írásban állj el a szerződéstől, indokolnod sem kell, ezt a vonatkozó kormányrendelet lehetővé teszi számodra. De mindenképpen írásban tedd!
Naplózva
rumcajz

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 2


« Válasz #14 Dátum: 2010. 12. 23. 16:18:12 Cs »

December 19-én rendeltem egy mp4 lejátszót tőlük, az árat el is utaltam rögtön, mert bolti átvételt választottam, s az volt a honlapjukon, hogy az adott termék raktáron van. Az automatikus visszajelzéseket meg is kaptam, csak az nem derült ki belőlük, hogy most akkor mehetek a cuccért, vagy majd még írnak. Küldtem egy e-mailt a vevőszolgálatnak, hogy akkor most melyik? A többi néma csend... Vártam egy napot, aztán másnap - merthogy karácsonyra kellett volna az ajándék - felhívtam telefonon is őket. 2 szám volt megadva, de egyiket se vették fel. Erre elbumliztam a boltba, hogy egyáltalán létezik-e, vagy csak továbbutalja egy automata a pénzem a Kajmán-szigetekre... A bolt megvolt, csak éppen "nem értek rá felvenni a telefont a nagy hajtásban" (3 eladó és rajtam kívül még két határozatlan vevő lézengett a boltban). Legszívesebben elküldtem volna őket tanulmányútra az edigital-ba, hogy lássák, mi az a pörgés. Megígérték, hogy noha még nincs ott az árú, holnapra megjön, és e-mailt is küldenek. Ez volt hétfőn. Nem küldtek. Szerdán(dec.22!) 4 és 5 között hívott egy pasi, hogy bocs, de az a termék nincs is nekik, és karácsony előtt nem is lesz. Most várom, hogy visszautalják a pénzem, mert persze a pénzügyesük már 4-kor hazament.
Amit nem értek:
1. ha nincs nekik, miért írják a honlapra, hogy van?
2. ha tudja, hogy nincs miért mondja, hogy másnapra lesz?
3. miért kell karácsony előtt 3 napig szivatni valakit, hogy utána gyomorgörccsel rohangáljak, mint a mérgezett egér, hogy még legyen a gyerekemnek ajándéka?
Na tud valaki ennél bénább webshopot.
Naplózva
Oldalak: [1] 2 3 4 5 6   Fel
  Nyomtatás  
 
Ugrás:  

Powered by MySQL Powered by PHP Powered by SMF 1.1.18 | SMF © 2006, Simple Machines
Magyar fordítás: SMF Magyarország
Impresszum | Linkek
Szabványos XHTML 1.0! Szabványos CSS!