Fogyasztóvédelmi Fórum
2013. 05. 22. 21:50:13 Sze // *
Üdvözlünk, Vendég. Kérlek jelentkezz be vagy regisztrálj.

Jelentkezz be a felhasználóneveddel, jelszavaddal és add meg a munkamenet hosszát
Hírek: A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a NAIH Weltimmo S.R.O. által megtámadott határozatát hatályon kívül helyezte. A bíróság nem foglalt állást abban a vonatkozásban, hogy a vizsgált adatkezelés jogszerű lenne, csupán eljárási hiba miatt helyezte hatályon kívül a határozatot.Az ítélet szóbeli hirdetése során az indokolásban nem szerepelt azon megállapítás, miszerint: „A bíróság indoklásában – többek között – leszögezte, hogy cégünk jogosan tárolja azoknak az adatait, aki nem rendezték cégünk felé fennálló hirdetési díjakat, így tehát az Ön adatait is.
A Hatóság folytatja eljárását az ingatlandepo.com és az ingatlanbazar.com üzemeltetőjével szemben. A Hatóság egyrészt a korábbi panaszok körülményeit kívánja ismét, részletesen feltárni (ezt szolgálja ez a levél is), másrészt pedig folyamatosan fogadja és kivizsgálja az új panaszokat.” BŐVEBBEN
------------------------------------------
Együttműködö partnerünk: a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara RÉSZLETEK ITT
 

-------------------------------------------
A panaszfal.hu a Facebookon! Lájkold!
 
   Főoldal   Súgó Keresés Naptár Bejelentkezés Regisztráció  
Oldalak: 1 [2] 3   Le
  Nyomtatás  
Szerző Téma: Garanciális ügyintézés  (Megtekintve 4076 alkalommal)
Behindblue

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 12


« Válasz #15 Dátum: 2009. 10. 24. 16:03:39 Szo »

Hát a proci ventillátor biztos, hogy rávaló, mert box-ban volt, de ettől függetlenül lehet, hogy valamelyik másik alkatrész nem akar együttműködni a többivel. A Békéltető Testülethez be kellett vinni a gépet is vagy oda milyen iratok kellettek?
Naplózva
kovpak

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 147



« Válasz #16 Dátum: 2009. 10. 24. 18:47:43 Szo »

Oda csak az iratokat kellett postán beküldeni,mondjuk nem árt ha előbb megpróbálsz egyezkedni a céggel,én speciel a szolgáltató által a panaszról felvett jegyzőkönyv másolatát,a VK beírás másolatát,a szervíz munkalapok másolatát,és pár kinyomtatott a céggel folytatott levelezés(e-mail)másolatát küldtem be.A neten a következő címen:http://www.bkik.hu/egyeb/bbt.htm találod őket,itt minden le van írva.Letöltöd a formanyomtatványt,csatolod a másolatokat,feladod tértivevényesen,és vársz,kb.3 hét,mire kitűzik a meghallgatást.
Naplózva
Csaba_20
Tudatos Fogyasztó
Aktív Fórumozó
**
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 5.304


« Válasz #17 Dátum: 2009. 10. 24. 22:55:34 Szo »

Köszönöm a válaszokat. Szoftveresen a lehető legtöbb dolgot kipróbáltam, de szoftveres problémára azért nem gyanakszom, mert már úgy is fagyott, hogy felhúztam az XP-t, és az első elindulásánál, mikor még egy driver sem volt feltelepítve  Határozatlan A tápom: GIGABYTE Superb 460W, amiben aktív PFC van. Ezt a bolt ajánlotta, és mielőtt bármit is megvettem volna, megkérdeztem tőlük, hogy jó e így a konfig, és mindenre azt mondták, hogy igen. Ha már 4X viszem vissza a gépemet mert lefagy otthon, akkor a forgalmazónak nem lenne kutya kötelessége azt kicserélni?
Van valakinek tapasztalata a Békéltető Testületekkel? Mert a fogyasztóvédelemnél azt javasolták, hogy náluk jelentsem be az ügyet, mert a bírósággal ellentétben, ez ingyenes.

Beszélj velük, hogy bemutathasd a hibát, amit ők nem tapasztalnak. Az említett tápegység legjobb tudomásom szerint jónak számít.
Naplózva
Behindblue

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 12


« Válasz #18 Dátum: 2009. 10. 25. 01:04:22 V »

Az a probléma, hogy a fagyás nem periodikus, hanem csak úgy random jön, így elég nehéz reprodukálni. Szomorú
Naplózva
kovpak

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 147



« Válasz #19 Dátum: 2009. 10. 25. 01:20:28 V »

Ha van róla tételes ismertetőd(típus,szám,stb..)hogy mit tartalmaz a konfig,akkor nézz utána,szerintem.De másik szaküzletben
is rákérdezhetsz.De lehet hogy a VGA-nál nem stimmel valami.Apropó VGA,a driverével minden rendben volt?Milyen tipus van benne?
Naplózva
Csaba_20
Tudatos Fogyasztó
Aktív Fórumozó
**
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 5.304


« Válasz #20 Dátum: 2009. 10. 25. 01:30:43 V »

Az eseménynaplót nézted már, hogy van-e a fagyásokhoz köthető esemény? Dobál valami hibákat?
Naplózva
Behindblue

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 12


« Válasz #21 Dátum: 2009. 10. 25. 08:37:48 V »

A videokártya nVidia-s, méghozzá ilyen: GAINWARD 0056-BLISS GTS250 512MB PCIE.
Nem dob hibaüzenetet Szomorú
Naplózva
kovpak

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 147



« Válasz #22 Dátum: 2009. 10. 25. 11:00:18 V »

Jónak tűnik,bár nekem anno az nvidia döglöttbe,azóta atit használok.Szerintem,nézz meg kérdezz utána
a konfigod listája alapján hogy nem üti e egymást valamely összetevő.Azért ismételgetem hogy próbáld meg kizárni as szoft és hardveres hibalehetőségeket te magad,mert egyrészt a szervízben tesznek rá,ha ott van és akkor megy,akkor jó,másrészt ha tényleg valami banális hiba,akkor sok idegeskedéstől meg egyebektől kíméled meg magad mielőtt elindítod az eljárást,akárhol is.


Sajnálatos tapasztalat hogy műszaki dolgok(akár termék,akár szolgáltatás)terén,mind a szervízekben,mind az ügyfélszolgálatokon,ritka értelmes,"hozzáértő"példányokkal találkozik az ember.
« Utoljára szerkesztve: 2009. 10. 25. 11:02:54 V írta kovpak » Naplózva
Behindblue

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 12


« Válasz #23 Dátum: 2009. 10. 25. 11:32:15 V »

Szoftveres hibát már kizártam, mert 5Xhúztam már újra rajta az op rendszert, és mindig csak 1-1 programot telepítettem fel egyszerre, majd mikor lefagyott, leszedtem, tettem fel másikat, és ha azzal is lefagyott, akkor tudom, hogy nem az első volt a ludas. Ezt már végigzongoráztam. De mondom, úgy is lefagyott, hogy 1 db program sem volt a gépen az xp-n kívül.(még driverek sem) Prohardver fórumon is szinte minden topicban végigkérdeztem, hogy tud e valaki bármi hasznos info-t, hogy mi lehet, de senki nem tudott segíteni.(csak a szokásosakat mondták, memória, memtest, stb.)  Szomorú
Naplózva
kovpak

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 147



« Válasz #24 Dátum: 2009. 10. 25. 12:14:29 V »

BIOS-ban sem volt elállítva semmi?Hangjelzést nem adott?Elvileg a BIOS-nak megvannak a hangjelzései,ha valami nem stimmel.Ha nálad van a gép akkor pl.a alaplap user manualja alapján le lehet csekkolni hogy minden csatlakozást jó helyre dugtak e.Lekapod az oldallapot és figyeled hogy nincs e szembeötlő fagyáskor(leáll a VGA hűtő)nincs e bezsúfolva a VGA,és túlmelegszik.Vagy csak nagyobb teljesítményű VGA-nál előfordul hogy nem bírja a saját hűtése.Én,amikor behalt a videokártyám,és nem volt egyértelmű
kivettem az alaplapot,kétoldalt alátámasztottam hogy ne érintkezzen,és elkezdtem tesztelni hardverenként hogy mikor mondja be az unalmast,de ez másik történet.
Naplózva
Behindblue

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 12


« Válasz #25 Dátum: 2009. 10. 25. 14:23:48 V »

Még mindig a szervizben van a gép, így nem tudok tesztelni. Röhej, hogy 4,5 hónapja nincs gépem, és nem tudok semmit sem tenni.  He Dühös
Naplózva
kovpak

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 147



« Válasz #26 Dátum: 2009. 10. 25. 15:06:31 V »

Még mindig tesztelgetik?Mit ígértek,mikor kapod vissza?
Naplózva
Behindblue

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 12


« Válasz #27 Dátum: 2009. 10. 25. 15:42:28 V »

Azt mondták, hogy felőlük hazavihetem, mert ők most nem találnak hibát.(bár az is lehet, hogy csak pihen náluk a sarokban) Csak tudom, hogy ha ötödször is hazaviszem, nekem előjön a hiba.
Naplózva
kovpak

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 147



« Válasz #28 Dátum: 2009. 10. 25. 22:35:00 V »

Én valószinű hogy hazavinném és végignézném.De nálad most úgy néz ki hogy a szervíz szerint semmi baja
szerinted igen,most vagy hazaviszed,vagy ha tele van a puttonyod velük,akkor jegyzőkönyv a hibáról(aláírva,lepecsételve)beírod a panaszod a Vásárlók Könyvébe,elkéred a másolatot(aláírva,lepecsételve)utána megpróbálhatod a Békéltető Testületet,de ha neked is adnak igazat
ez akkor sem kötelezi őket,max.nyilvánosságra hozzák,te meg mehetsz pereskedni.Be is vizsgáltathatod a gépet független szervízben,de ez sem nagyon kötelezi őket,inkább a bíróságon számít talán valamit,a vizsgálat költségeit te állod,legfeljebb levered rajtuk.De lehet hogy elég beijeszteni őket a BT-vel.
Naplózva
kovpak

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 147



« Válasz #29 Dátum: 2009. 10. 25. 22:56:26 V »

Bár nálad az sk tesztelés nem játszik,mert akkor feltételezem hogy ugrik a garancia.
Naplózva
Oldalak: 1 [2] 3   Fel
  Nyomtatás  
 
Ugrás:  

Powered by MySQL Powered by PHP Powered by SMF 1.1.18 | SMF © 2006, Simple Machines
Magyar fordítás: SMF Magyarország
Impresszum | Linkek
Szabványos XHTML 1.0! Szabványos CSS!