Fogyasztóvédelmi Fórum
2013. 05. 20. 10:35:43 H // *
Üdvözlünk, Vendég. Kérlek jelentkezz be vagy regisztrálj.

Jelentkezz be a felhasználóneveddel, jelszavaddal és add meg a munkamenet hosszát
Hírek: A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a NAIH Weltimmo S.R.O. által megtámadott határozatát hatályon kívül helyezte. A bíróság nem foglalt állást abban a vonatkozásban, hogy a vizsgált adatkezelés jogszerű lenne, csupán eljárási hiba miatt helyezte hatályon kívül a határozatot.Az ítélet szóbeli hirdetése során az indokolásban nem szerepelt azon megállapítás, miszerint: „A bíróság indoklásában – többek között – leszögezte, hogy cégünk jogosan tárolja azoknak az adatait, aki nem rendezték cégünk felé fennálló hirdetési díjakat, így tehát az Ön adatait is.
A Hatóság folytatja eljárását az ingatlandepo.com és az ingatlanbazar.com üzemeltetőjével szemben. A Hatóság egyrészt a korábbi panaszok körülményeit kívánja ismét, részletesen feltárni (ezt szolgálja ez a levél is), másrészt pedig folyamatosan fogadja és kivizsgálja az új panaszokat.” BŐVEBBEN
------------------------------------------
Együttműködö partnerünk: a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara RÉSZLETEK ITT
 

-------------------------------------------
A panaszfal.hu a Facebookon! Lájkold!
 
   Főoldal   Súgó Keresés Naptár Bejelentkezés Regisztráció  
Oldalak: 1 ... 168 169 170 171 172 [173] 174 175 176 177 178 ... 202   Le
  Nyomtatás  
Szerző Téma: INGATLANDEPO.COM, INGATLANBAZAR.COM csevegő  (Megtekintve 126027 alkalommal)
hgzoli
Moderátor
Aktív Fórumozó
****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 5.964



« Válasz #2580 Dátum: 2012. 04. 27. 19:20:04 P »

Az a helyzet, hogy sajnos a riporterek, újságírók sokszor úgy készítenek riportot, hogy nem tájékozódnak alaposan a témában. Romániában tényleg nem is volt bejegyezve a cég, és nem is ígért korlátlan ideig ingyen hirdetést. Holnap megtekinthető az adás a TV2 honlapján, sajnos lemaradtam róla, mire a családtagok szóltak, már vége volt.
Naplózva

Azon jól szórakozom, ha hülyén néznek rám, de azon már kevésbé, ha hülyének néznek.
"Nincs olyan eszköz, melyhez az ember ne folyamodna, hogy megmeneküljön a gondolkodás fáradalmaitól." Thomas Alva Edison
csalolebuktato

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 324


« Válasz #2581 Dátum: 2012. 04. 27. 22:05:10 P »

Ma esti tv2 hiradó legvégén ilyeneket olvasott fel a bemondó: tavaly (mondták a pontos dátumot) valótlanul állították, hogy ez a cég korlátlan ideig hirdetett ingyenes hirdetést, ezzel szemben csak 30 napig, valótlanul állították, hogy a riportban nyilatkozó huszonezres számlát kapott, mert csak 13 ezrest és a hirdetése 21 hónapig volt fenn az oldalon és valótlanul állították, hogy a cég Mo-n és Romániában bejegyzett. Bocs de nem tudom a helyreigazítást szó szerint leírni. Nem lennék meglepve, ha ezeket is beperelte volna B. jó hirnév megsértéséért.
Szerintem is beperelte, de minimum megfenyegette!!!! Dühös
Akinek nem volt sosem jó híre, ott nincs mit megsérteni!!!!
Naplózva
csalolebuktato

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 324


« Válasz #2582 Dátum: 2012. 04. 27. 22:06:53 P »

Az a helyzet, hogy sajnos a riporterek, újságírók sokszor úgy készítenek riportot, hogy nem tájékozódnak alaposan a témában. Romániában tényleg nem is volt bejegyezve a cég, és nem is ígért korlátlan ideig ingyen hirdetést. Holnap megtekinthető az adás a TV2 honlapján, sajnos lemaradtam róla, mire a családtagok szóltak, már vége volt.
Talán a Megasztár után megismétlik.
Olyan nevetséges!!!

Felhívás!!!
Olvastam facebookon:

"T. sorstárak, az "ingatlanos" üggyel többek közt a GVH a Váci rendőrség és már a Nemzeti Adatvédelmi Hatóság is kiemelten foglalkozik. Aki úgy gondolja, hogy akarata ellenére jogtalanul használják a személyes adatait a következő elérhetőségen tud bejelentést tenni:
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
1125 Budapest, szilágyi Erzsébet fasor 22/C
Ügyszám: NAIH-510-3/2012/H
Ügyintéző: dr. Zsákos-Szőke Melinda
Telefon: 0613911429"
Naplózva
kisvuk

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 141


« Válasz #2583 Dátum: 2012. 05. 01. 17:41:10 K »

Sziasztok! Nézzétek meg az email-jeiteket, a benkő visszautasíthatatlan ajánlatot tett, ha 3 napon Gonosz belűl befizetsz 12000Ft-ot vagy 42 Eur-t akkor jóváírja a többit.. Vigyorog He Gonosz Menekül....és még próbál beszedni annyit amennyit lehet.. Gonosz
Naplózva
bumoni

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 39


« Válasz #2584 Dátum: 2012. 05. 01. 19:13:36 K »

Én is kaptam ilyen emailt, ezt sem fizetem be.
Ha nem jár semmi, akkor az az én olvasatomban 0 forint.
Naplózva
kisvuk

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 141


« Válasz #2585 Dátum: 2012. 05. 01. 19:18:11 K »

Én is kaptam ilyen emailt, ezt sem fizetem be.
Ha nem jár semmi, akkor az az én olvasatomban 0 forint.

Én is így gondolom, szerintem még próbál valami pénzt csinálni,páran biztos befizetik Zavart
Naplózva
Judit76

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 165


« Válasz #2586 Dátum: 2012. 05. 01. 19:34:22 K »

Én is kaptam!!!Kettőt is!Mindkettőt kiröhögtem!
Naplózva
csalolebuktato

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 324


« Válasz #2587 Dátum: 2012. 05. 01. 19:44:15 K »

Süllyed a hajó!? Én pénz helyett mást adnék!  Vigyorog
Naplózva
csalolebuktato

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 324


« Válasz #2588 Dátum: 2012. 05. 01. 19:55:01 K »

Ha csak 6000 -el szorozzátok meg, az 72 millió. Számla száma is megváltozott?
Naplózva
Judit76

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 165


« Válasz #2589 Dátum: 2012. 05. 01. 20:17:09 K »

Süllyed a hajó!? Én pénz helyett mást adnék!  Vigyorog
Két egyformát! Nevet
Naplózva
hgzoli
Moderátor
Aktív Fórumozó
****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 5.964



« Válasz #2590 Dátum: 2012. 05. 01. 21:01:17 K »

Most ezzel jött elő, nem zavarja, hogy a GVH eltiltotta ennek a gyakorlatnak a folytatásától.

"Tisztelt XX !

A jogelődünk és Ön közt kialakult vitás - hirdetési díjból eredő -  helyzet peren kívüli lezárása érdekében, a társaságunk a következő megállapodási ajánlatot teszi:
Amennyiben Ön a hirdetési szolgáltatás ellenértéke fejében 3 napon belül 10.000 Ft + 20% forgalmi adót (szlovák törvények szerint) az-az összesen bruttó:
 

12.000 Ft-ot vagy 42,00 Euro-t

átutal a társaságunk számlájára, abban ez esetben minden további díjkövetelésünket Önnel szemben jóváírunk, annak behajtásától eltekintünk.
Tájékoztatjuk, hogy részletfizetést már erre az összegre nem áll módunkban biztosítani!

Az utalást a következő számlaszámra teljesítheti:

Weltimmo S.R.O     Szlovákia        VOLKSBANK Komarno                                 
                                                                        (Külföldre történő utalás)

                                                       SK23 3100 0000 0042 4007 5405   (IBAN)                                                                                           ;                                                                                                 Swift (BIC) :      LUBASKBX

 

A megjegyzés rovatba kizárólag a befizető azonosítót:

##idszám##

szíveskedjen feltüntetni!

Amenyiben a fenti határidőn belül nem mutat fizetési hajlandóságot, abban az esetben jelen ajánlatunkat - kérjük - tekintse semmisnek és így igényünket az eredeti,  valós díjhátralékra tartjuk fent.

Kizárólag tájékoztatás céljából közöljük, hogy az eddig indított már jogerős peres eljárások esetében minden esetben megítélték a követelésünk joglapját, mely ítéletekből - a teljesség igénye nélkül - néhány részletett a következő linken töltheti le (lassú letöltés ingyenes!):

http://data.hu/get/5058133/anonimizalt_iteletek.pdf


Ezekben az esetekben a fizetési kötelezettség a többszöröse lett az általunk ajánlott lezárási ajánlatnak, nem beszélve a peres eljárás kellemetlenségekről.

 

Tisztelettel:

 

Weltimmo S.R.O."



"Tisztelt XX !

A jogelődünk és Ön közt kialakult vitás - hirdetési díjból eredő -  helyzet peren kívüli lezárása érdekében, a társaságunk a következő megállapodási ajánlatot teszi:
"

 

Bírósági per esetén először fel kell szólítani, hogy igazolja a "jogelőd" seychelle szigeteki cég létezését!! Ugyanis ha ez nem létezett, nincs miről beszélni.
Naplózva

Azon jól szórakozom, ha hülyén néznek rám, de azon már kevésbé, ha hülyének néznek.
"Nincs olyan eszköz, melyhez az ember ne folyamodna, hogy megmeneküljön a gondolkodás fáradalmaitól." Thomas Alva Edison
Mimó

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 11


« Válasz #2591 Dátum: 2012. 05. 01. 21:45:56 K »

Én is kaptam ma ilyen levelet, félórás különbséggel kettőt is.
Az idén, ez az új cég, aki csak úgy "átvett", nagyon szorgosan írogatta az emileket, már 70 ezer körül tartottunk. (Tavaly egyetlen emil sem érkezett meg a címemre, mintahogy a törlést sem vették tudomásul). Most itt ez az újabb trükk.
Ez tényleg egy következmények nélküli ország, ha ennyi per, és ennyi bizonyított stikli után még mindig nem lehet leállítani!
Kíváncsi lennék a megnyert ügyekre, amit a linken lehet megnézni. Nagyon meseszagú...
Naplózva
leprecsalt

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 20


« Válasz #2592 Dátum: 2012. 05. 02. 05:25:41 Sze »

Ezek most megkergültek?? Tegnap kaptam 2 db "visszautasíthatatlan" ajánlatot, ma meg kiküldik újra az egész összegről a díjbekérőt! Persze a 2 számlaszám nem ugyanaz!!
Naplózva
hellboy
Global Moderator
Aktív Fórumozó
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 29.343


A fórum ördöge


WWW
« Válasz #2593 Dátum: 2012. 05. 02. 08:03:22 Sze »

azért csak ne meneküljön.... én még elkapom a frakkját... bár nekem mindegy, hoyg hol van mo-n vagy sk vagy seholszigetek.... megoldom. így vagy úgy.
Naplózva

"Hiszek benne, hogy az emberek alapvetően jóindulatúak, de azt is tudom, milyen könnyű befolyásolni őket az előítéletek, a gondolkodás módszeres torzítása, az ésszerűsítési kényszer, a "mi jobban tudjuk" -féle elméletek által."         -         "Mindenki tudja, hogy mit kell tenni. Kivéve engem."
taryt

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 4


« Válasz #2594 Dátum: 2012. 05. 02. 13:06:33 Sze »

Sziasztok,
ezek szerint kacsa ez a kedvezményes ajánlat. Egy másodpercre megfordult a fejemben, hogy esetleg ezzel a kisebb összeggel lezárom az egész ügyet és vége. De aztán én is arra gondoltam, hogy talán utolsó esélyként küldözgeti ki ezeket az alkukat, hátha fizet valaki. Szóval, én sem fizetem be neki. Azoktól kérdezem, akik jogilag jobban kiképzettek ingatlanbazar ügyben: szerintetek mikor lesz már vége? Mikor hagyja abba a zaklatást és küldözgeti az emaileket? Számíthatunk arra, hogy jogerős Ítélet születik valamikor arról, hogy nem kell fizetnünk?
Naplózva
Oldalak: 1 ... 168 169 170 171 172 [173] 174 175 176 177 178 ... 202   Fel
  Nyomtatás  
 
Ugrás:  

Powered by MySQL Powered by PHP Powered by SMF 1.1.18 | SMF © 2006, Simple Machines
Magyar fordítás: SMF Magyarország
Impresszum | Linkek
Szabványos XHTML 1.0! Szabványos CSS!