Fogyasztóvédelmi Fórum
2013. 05. 22. 04:25:13 Sze // *
Üdvözlünk, Vendég. Kérlek jelentkezz be vagy regisztrálj.

Jelentkezz be a felhasználóneveddel, jelszavaddal és add meg a munkamenet hosszát
Hírek: A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a NAIH Weltimmo S.R.O. által megtámadott határozatát hatályon kívül helyezte. A bíróság nem foglalt állást abban a vonatkozásban, hogy a vizsgált adatkezelés jogszerű lenne, csupán eljárási hiba miatt helyezte hatályon kívül a határozatot.Az ítélet szóbeli hirdetése során az indokolásban nem szerepelt azon megállapítás, miszerint: „A bíróság indoklásában – többek között – leszögezte, hogy cégünk jogosan tárolja azoknak az adatait, aki nem rendezték cégünk felé fennálló hirdetési díjakat, így tehát az Ön adatait is.
A Hatóság folytatja eljárását az ingatlandepo.com és az ingatlanbazar.com üzemeltetőjével szemben. A Hatóság egyrészt a korábbi panaszok körülményeit kívánja ismét, részletesen feltárni (ezt szolgálja ez a levél is), másrészt pedig folyamatosan fogadja és kivizsgálja az új panaszokat.” BŐVEBBEN
------------------------------------------
Együttműködö partnerünk: a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara RÉSZLETEK ITT
 

-------------------------------------------
A panaszfal.hu a Facebookon! Lájkold!
 
   Főoldal   Súgó Keresés Naptár Bejelentkezés Regisztráció  
Oldalak: [1] 2   Le
  Nyomtatás  
Szerző Téma: Köztisztaság  (Megtekintve 2117 alkalommal)
ancsapancsa

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 25


« Dátum: 2007. 09. 04. 19:44:46 K »

Augusztus 20.előtt elektromos kábel fektetése történt útfelbontással.A kivitelezők otthagytak a házunk előtt egy félig telt konténert,amit a lakosság telehordott szeméttel,ételmaradékkal,bútorral stb.
VIII.kerület,el lehet képzelni...
Tele lett a környék csótánnyal,a tavasszal már kiirtott patkányok megjelentek újra.
Voltam az ÁNTSZ-nél.Közölték,30 nap alatt kötelesek intézkedni.Az Önkormányzatnál azt mondták,ők megpróbálnak valamit tenni.Nem történt 1 hete semmi.Illetve csak annyi,hogy román cigányok nyilvános WC-nk használják a konténer tövét.
A FŐKEFE illetékese jközölte,nem az övék a konténer,nem csinálnak semmit.
A konténeren nincs teledfonszám vagy cégnév.Gyűlik a szemét,az esőben rohad is.
A Közterületfelügyelet sem,m tud vele mit kezdeni.
Esetleg nincs ötlete valakinek?
Naplózva
gomboc

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 123


« Válasz #1 Dátum: 2007. 09. 04. 20:11:14 K »

A kivitelező felelősége az elvitel. Gondolom ő tehette oda. Fel kell szólitani őket, nem neked, hanem a hatóságnak, hogy vitesse el, vagy megoldják ők, de a költséget kiszámlázzák nekik+birság. Az Önkormányzat (közterület felügyelet) az illetékes, mert közterület.
Naplózva

2 vélemény van. Az enyém és a helytelen.
ancsapancsa

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 25


« Válasz #2 Dátum: 2007. 09. 04. 21:18:32 K »

Annyit tudunk,hogy egy cég sem kért közterületfoglalási engedélyt(pedig kell)és nem tudni,kik voltak.Épp ez okozza a gondot.
Naplózva
Attisch
TF2 Tagok
Aktív Fórumozó
***
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 3.874

a békéltető


« Válasz #3 Dátum: 2007. 09. 04. 21:20:58 K »

Furcsa, hogy nem hiányzik senkinek a konténer, pedig nem olcsó mulatság..
Naplózva

"Egyáltalán, SEMMILYEN információról NE tételezd fel hogy pontos vagy naprakész. Az új technológiák lehetővé teszik bárkinek, hogy publikáljon, de az ezzel járó felelősséget még nem tanulta meg mindenki."
ancsapancsa

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 25


« Válasz #4 Dátum: 2007. 09. 04. 22:15:14 K »

Igen.Az is jó megoldás lenne,ha valaki ezzel foglalkozó egyszerűen elvinné,kiürítené,a konténer meg az övé lenne.Rápingálja a cége telefonszámát és annyi,van egy jó konténere.
Ha eddig nem kereste senki,eztán sem fogja.
Naplózva
gomboc

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 123


« Válasz #5 Dátum: 2007. 09. 05. 14:24:45 Sze »

Szerintem vki keresi ezt, de nem ott, ahol van. Mindenesetre a Közterület Felügyeletet kellene megkeresni a témában. Nálunk az ilyen csodát tett. Ismerek hasonló esetet.
Naplózva

2 vélemény van. Az enyém és a helytelen.
Attisch
TF2 Tagok
Aktív Fórumozó
***
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 3.874

a békéltető


« Válasz #6 Dátum: 2007. 09. 05. 16:27:17 Sze »

Ki ugyan nem tudják nyomozni, hogy ki a felelős, de lesz egy kis mellékesük a köztereseknek a kontérnel eladásából Nevet
Naplózva

"Egyáltalán, SEMMILYEN információról NE tételezd fel hogy pontos vagy naprakész. Az új technológiák lehetővé teszik bárkinek, hogy publikáljon, de az ezzel járó felelősséget még nem tanulta meg mindenki."
ancsapancsa

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 25


« Válasz #7 Dátum: 2007. 09. 05. 17:00:54 Sze »

Csoda:elvitték a konténert! Vigyorog
A mellette felgyűlt szeméthalom maradt,azzal nem tudnak(akarnak)mit csinálni.
Naplózva
Attisch
TF2 Tagok
Aktív Fórumozó
***
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 3.874

a békéltető


« Válasz #8 Dátum: 2007. 09. 05. 17:02:17 Sze »

Jippy! Akkor ezt a topicot le lehet zárni Bibiii Nevet
Naplózva

"Egyáltalán, SEMMILYEN információról NE tételezd fel hogy pontos vagy naprakész. Az új technológiák lehetővé teszik bárkinek, hogy publikáljon, de az ezzel járó felelősséget még nem tanulta meg mindenki."
ancsapancsa

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 25


« Válasz #9 Dátum: 2007. 09. 05. 18:46:51 Sze »

Várjál,az ember magasságú szeméthalonm ott van még. Nevet

meg lehet másnak,máshol is köztisztasági problémája,így szerintem maradhat a topic.
Naplózva
Attisch
TF2 Tagok
Aktív Fórumozó
***
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 3.874

a békéltető


« Válasz #10 Dátum: 2007. 09. 05. 19:18:58 Sze »

A szeméthalmot társadalmi munkában is el lehet tüntetni. Mindenki bevállal egy vödörnyit a környékről és kész.
Naplózva

"Egyáltalán, SEMMILYEN információról NE tételezd fel hogy pontos vagy naprakész. Az új technológiák lehetővé teszik bárkinek, hogy publikáljon, de az ezzel járó felelősséget még nem tanulta meg mindenki."
ancsapancsa

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 25


« Válasz #11 Dátum: 2007. 09. 05. 19:54:32 Sze »

Ez is igaz,és működne is normális kerületben.Csak ez a gettó....
Egyébként van bútortól kezdve ablakokig minden lom a szemét között.
Naplózva
Attisch
TF2 Tagok
Aktív Fórumozó
***
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 3.874

a békéltető


« Válasz #12 Dátum: 2007. 09. 05. 19:57:19 Sze »

Be kell jelenteni az FKFV-nél, hogy ez van, csináljanak valamit.
Naplózva

"Egyáltalán, SEMMILYEN információról NE tételezd fel hogy pontos vagy naprakész. Az új technológiák lehetővé teszik bárkinek, hogy publikáljon, de az ezzel járó felelősséget még nem tanulta meg mindenki."
ancsapancsa

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 25


« Válasz #13 Dátum: 2007. 09. 05. 22:36:43 Sze »

Voltam.
Közölték,nem az ő konténerük,nem az ő szemetük,semmi közük hozzá.Meg amúgy sem illetékesek mellékutcában.
Naplózva
Attisch
TF2 Tagok
Aktív Fórumozó
***
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 3.874

a békéltető


« Válasz #14 Dátum: 2007. 09. 06. 06:34:37 Cs »

Akkor azt kell kideríteni ki illetékes. Azt elfelejtették elárulni mi?
Naplózva

"Egyáltalán, SEMMILYEN információról NE tételezd fel hogy pontos vagy naprakész. Az új technológiák lehetővé teszik bárkinek, hogy publikáljon, de az ezzel járó felelősséget még nem tanulta meg mindenki."
Oldalak: [1] 2   Fel
  Nyomtatás  
 
Ugrás:  

Powered by MySQL Powered by PHP Powered by SMF 1.1.18 | SMF © 2006, Simple Machines
Magyar fordítás: SMF Magyarország
Impresszum | Linkek
Szabványos XHTML 1.0! Szabványos CSS!