Fogyasztóvédelmi Fórum
2013. 05. 21. 21:59:52 K // *
Üdvözlünk, Vendég. Kérlek jelentkezz be vagy regisztrálj.

Jelentkezz be a felhasználóneveddel, jelszavaddal és add meg a munkamenet hosszát
Hírek: A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a NAIH Weltimmo S.R.O. által megtámadott határozatát hatályon kívül helyezte. A bíróság nem foglalt állást abban a vonatkozásban, hogy a vizsgált adatkezelés jogszerű lenne, csupán eljárási hiba miatt helyezte hatályon kívül a határozatot.Az ítélet szóbeli hirdetése során az indokolásban nem szerepelt azon megállapítás, miszerint: „A bíróság indoklásában – többek között – leszögezte, hogy cégünk jogosan tárolja azoknak az adatait, aki nem rendezték cégünk felé fennálló hirdetési díjakat, így tehát az Ön adatait is.
A Hatóság folytatja eljárását az ingatlandepo.com és az ingatlanbazar.com üzemeltetőjével szemben. A Hatóság egyrészt a korábbi panaszok körülményeit kívánja ismét, részletesen feltárni (ezt szolgálja ez a levél is), másrészt pedig folyamatosan fogadja és kivizsgálja az új panaszokat.” BŐVEBBEN
------------------------------------------
Együttműködö partnerünk: a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara RÉSZLETEK ITT
 

-------------------------------------------
A panaszfal.hu a Facebookon! Lájkold!
 
   Főoldal   Súgó Keresés Naptár Bejelentkezés Regisztráció  
Oldalak: [1]   Le
  Nyomtatás  
Szerző Téma: Samsung televízió garanciális javítása.?  (Megtekintve 1550 alkalommal)
MKriszn

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 3


« Dátum: 2010. 03. 30. 15:35:18 K »

Nekem olyan problémám van, hogy múlt év áprilisában vásároltam egy Samsung márkájú plazma televíziót ami ez év február vége felé meghibásodott. Március 12.-én (péntek) felhívtam a hibabejelentőt, és elmondtam a problémámat, erre ők felvették az adataimat és a tv típusszámát, és mondták, hogy továbbítják a szervíz felé és pár napon belül fel fognak hívni. Következő hét péntekig sem történt semmi, így ismételten felhívtam
őket, azt mondták legkésőbb 2010.03.29.-én vagy 30.-án délelőtt biztosan meg fognak keresni telefonon. Ma már vártam a hívásukat, de ismételten nem történt semmi. A kérdésem az lenne, hogy mennyi ideig csinálhatják még ezt a huzavonát? Hányszor keressem meg őket mire hajlandók lesznek valamit tenni az ügy érdekében? Ha eltelik az egy hónap kérhetem -e a készülék teljes cseréjét?

A válaszokat előre is köszönöm.
Krisztián
Naplózva
asdf
TF2 Tagok
Aktív Fórumozó
***
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 5.813


« Válasz #1 Dátum: 2010. 03. 30. 16:06:32 K »

Amennyiben bizonyitani tudod, hogy a hibat adott idoben bejelentetted (keszitettel rola hangfelvetelt, kuldtek visszaigazolo emailt, sms-t) akar igen. Ha nem, setalj el a vasarlas helyere es jelezd, hogy jotallasos keszuleked van, vetess fel jegyzokonyvet (vasarlas datuma, gyari szam legyen nalad) es maris van egy papirod, amit ha kell, tudsz lobogtatni, hogy marpedig ekkor es ekkor en a hibat bejelentettem.
Naplózva
Katus
TF2 Tagok
Aktív Fórumozó
***
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 8.177


« Válasz #2 Dátum: 2010. 03. 30. 16:14:31 K »

tudod legalább, kivel beszéltél? A jegyzőkönyvnél a dátumokat és a személyeket is írd bele - mert akkortól ketyeg a javítási idejük
Naplózva
hellboy
Global Moderator
Aktív Fórumozó
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 29.344


A fórum ördöge


WWW
« Válasz #3 Dátum: 2010. 03. 30. 16:33:57 K »

telefonon nem intézünk semmit. a vásárlás helyére ballagj be, velük van jogi viszonyod, jelezd gondod, vetess fel jegyzőkönyvet, s intézkedjenek a javítás-csere ügyben...
Naplózva

"Hiszek benne, hogy az emberek alapvetően jóindulatúak, de azt is tudom, milyen könnyű befolyásolni őket az előítéletek, a gondolkodás módszeres torzítása, az ésszerűsítési kényszer, a "mi jobban tudjuk" -féle elméletek által."         -         "Mindenki tudja, hogy mit kell tenni. Kivéve engem."
Captain Crash
TF2 Tagok
Aktív Fórumozó
***
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 1.933



« Válasz #4 Dátum: 2010. 03. 30. 18:24:45 K »

 Első körben választásod szerint kijavítást, vagy kicserélést kérhetsz, tehát akár azonnal is kérhetsz kicserélést is. Igényedet a neked okozott kényelmetlenségek figyelembevétele mellett az arányosság elve szerint vizsgálhatja a kötelezett. Annak megítélése, hogy a kicserélésre vonatkozó igényed aránytalan többletköltséget okoz-e a kötelezett számára a kijavításhoz képest - ez az említett arányosság elvének kérdéséhez tartozik - a hiba ismerete nélkül nem lehetséges.
 Ugyanígy annak megítélése, hogy mi okoz számodra jelentős kényelmetlenséget a szerződéskötés körülményeinek ismerete, valamint a hiba (a szerződésszegés súlya) nélkül nehezen lehetséges.

 Igényedet jelezheted személyesen, de akár tértivevényes levél formájában is. Utóbbi esetben a levélben, előbbi esetben a vásárlók könyvében történő bejegyzéssel tudod jelezni, hogy igényedet korábban hogyan, kinek, mikor jelezted. A szó sajnos elszáll, különösen a hazai kereskedelmi kultúrának tekintetében mondom, hogy lehetőleg írásban történjen az események dokumentálása.

 Az igényedről jegyzőkönyvnek kell készülnie, melynek tartalmi követelményeit jogszabály határozza meg, ahogyan az ügyintézés menetét is.
Naplózva
MKriszn

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 3


« Válasz #5 Dátum: 2010. 03. 31. 06:40:18 Sze »

Sajnos nem tudom kivel beszéltem. Már voltam bent a vásárlás helyszínén, de ők csak a hibabejelentő számát adták meg.
« Utoljára szerkesztve: 2010. 03. 31. 06:43:33 Sze írta MKriszn » Naplózva
hellboy
Global Moderator
Aktív Fórumozó
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 29.344


A fórum ördöge


WWW
« Válasz #6 Dátum: 2010. 03. 31. 07:56:03 Sze »

a vásárlás helye a kötelezett, jogszabály szövegének értelmében ő a forgalmazó a végfelhasználó szemszögéből. nekik kell intézkedni, s az nem merül ki abban, hogy megad pár telefonszámot. jegyzőkönyvet kell felvennie minőségi kifogásodról, melyben te jelzed igényed. ha az csere, annak teljesíthetőségéről 3 munkanapon belül nyilatkoznia kell. ugyan elutasíthatja de azt megfelelő indokkal kell alátámasztania. ezek elmulasztása NFH vizsgálat keretében első ízben kb 30-50e huf bírság. ha nem teszik amit írtam, beírsz a vk-ba mindet, s számonkéred rajtuk az egészet. lényeges, hoyg a bejegyzésre érdemi válaszadási kötelezettség van, tehát nem elég, hogy csak, s ráadásul 30 napon belül. ha ezt sem teljesítik, azis vétség, s azt is szankcionálják, újabb 20-30 ezer.

bejegyzésed saját példányával pedig bejelentést teszel a területileg illetékes NFH-nál, hoyg korlátoznak fogyasztói jogaid gyakorlásában, s kéred az ügy kivizsgálását. ők hivatalból kötelesek lesznek utánajárni a dolognak. lényeges, hoyg tudd, ők nem fognak kardoskodni se a javítás, se a csere, se a kp visszaadása mellett, hanem azt nézik, hogy milyen jogszabályi vétségeket követtekel, s azt szankcionálják.... vétség pedig volt vastagon. minden a te határozott fellépésedtől függ, ha hagyod magad, 20x is elfognak hajtani egy telefonszámmal a zsebedben.... Kacsint

nyomtasd ki a vonatkozó jogszabályokat, tanulmányozd, hogy milyen jogaid vannak, s nekik milyen kötelezettségeik, mert úgy érzem hiányos mindkét oldal tudása e téren. Mosolyog jah, s bökd az orruk alá ha megint csak egy telószámot adnak...  (PTK, 49/2003gkm, 151/2003gkm, a jogok s lehetőségek topicban megtalálhatóak)
Naplózva

"Hiszek benne, hogy az emberek alapvetően jóindulatúak, de azt is tudom, milyen könnyű befolyásolni őket az előítéletek, a gondolkodás módszeres torzítása, az ésszerűsítési kényszer, a "mi jobban tudjuk" -féle elméletek által."         -         "Mindenki tudja, hogy mit kell tenni. Kivéve engem."
MKriszn

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 3


« Válasz #7 Dátum: 2010. 03. 31. 11:12:47 Sze »

Köszönöm szépen a gyors választ, feltétlenül megpróbálom.
Naplózva
Oldalak: [1]   Fel
  Nyomtatás  
 
Ugrás:  

Powered by MySQL Powered by PHP Powered by SMF 1.1.18 | SMF © 2006, Simple Machines
Magyar fordítás: SMF Magyarország
Impresszum | Linkek
Szabványos XHTML 1.0! Szabványos CSS!