Fogyasztóvédelmi Fórum
2013. 05. 24. 09:37:35 P // *
Üdvözlünk, Vendég. Kérlek jelentkezz be vagy regisztrálj.

Jelentkezz be a felhasználóneveddel, jelszavaddal és add meg a munkamenet hosszát
Hírek: A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a NAIH Weltimmo S.R.O. által megtámadott határozatát hatályon kívül helyezte. A bíróság nem foglalt állást abban a vonatkozásban, hogy a vizsgált adatkezelés jogszerű lenne, csupán eljárási hiba miatt helyezte hatályon kívül a határozatot.Az ítélet szóbeli hirdetése során az indokolásban nem szerepelt azon megállapítás, miszerint: „A bíróság indoklásában – többek között – leszögezte, hogy cégünk jogosan tárolja azoknak az adatait, aki nem rendezték cégünk felé fennálló hirdetési díjakat, így tehát az Ön adatait is.
A Hatóság folytatja eljárását az ingatlandepo.com és az ingatlanbazar.com üzemeltetőjével szemben. A Hatóság egyrészt a korábbi panaszok körülményeit kívánja ismét, részletesen feltárni (ezt szolgálja ez a levél is), másrészt pedig folyamatosan fogadja és kivizsgálja az új panaszokat.” BŐVEBBEN
------------------------------------------
Együttműködö partnerünk: a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara RÉSZLETEK ITT
 

-------------------------------------------
A panaszfal.hu a Facebookon! Lájkold!
 
   Főoldal   Súgó Keresés Naptár Bejelentkezés Regisztráció  
Oldalak: 1 2 [3]   Le
  Nyomtatás  
Szerző Téma: Hibás gázkazán  (Megtekintve 3118 alkalommal)
pira

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 2


« Válasz #30 Dátum: 2012. 03. 01. 20:23:35 Cs »

Hello, ugyanezen témában lenne egy kérdésem (új vagyok itt).
Saunier Duval Isotwin kondenzációs kazánunk van, 2,5 éve vettük, tehát ha jól tudom, jótállás már nincs rá, de a szavatossági 3 évben még benne vagyunk. Egyik este a kazán leállt, hibaüzenet, a szerelő (márkaszervíz) telefonos segítségével sem sikerült megoldani, másnap reggel ugyanez a szerelő megállapította, hogy elromlott egy elektromos kütyü (nem tudom mi a neve, ott érzékeli a kazán a nyomást azt hiszem), ez van, ki kell cserélni, 14.000 ft. Bevallása szerint ez sokszor elromlik, mindig van is nála ilyen, és nem is nagy hiba. Persze garancia nincs már rá (mert nem főrész és ráadásul elektromos berendezés, amire vagy egyáltalán nem vállalnak garanciát vagy csak 1 év, már nem emlékszem, és az a magyarázat, hogy nem ők gyártják, hanem beszállító), szavatosságnál pedig ha jól tudom nekem kell bizonyítani, hogy hibás volt a szerkezet. Nem tudom, normálisnak kell-e tekinteni hogy 2,5 év alatt elromlik a kazán (rendesen szervizeltük) - és itt őszintén szólva engem nem érdekel, hogy kis hiba vagy nem, nem működött és kész (persze hideg volt, kisbaba, tehát az izgalom nagy volt). Az sem hiszem, hogy kellene hogy érdekeljen, hogy a SD gyártotta-e vagy beszállító, hiszen én a kazánt az SD-től vettem, ez pedig hozzá tartozott.
A kérdéseim tehát:
- normális-e, hogy az SD nem vállal garanciát a nem általa gyártott alkatrészekre (ez esetünkben már csak elvi kérdés, mert az 1 év eltelt)
- szavatosságnál pontosan mit is kell bizonyítanom: azt nem nehéz bizonyítani, hogy elromlott a kütyü, de mondhatják azt, hogy az normális, hogy ennyi idő alatt elromlik?
-vagy ez így mind rendben van és nyeljem be, kész?
Köszönöm a segítséget.
Naplózva
Csaba_20
Tudatos Fogyasztó
Aktív Fórumozó
**
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 5.304


« Válasz #31 Dátum: 2012. 03. 01. 23:58:47 Cs »

Amikor valamit vásárolsz, akkor tulajdonképpen szerződést kötsz, adásvételi szerződést. Ha ezt úgy teszed, hogy a termék végfelhasználója kívánsz lenni és nem továbbértékesítési célból veszed meg egy az adott dolgot forgalmazó cégtől, akkor ráadásul fogyasztói szerződésről is beszélhetünk. Ennél a szerződés fajtánál a forgalmazó az, aki eladta neked a dolgot, a fogyasztó pedig minden esetben a vevő. A fogyasztói szerződésekre vonatkozóan a PTK megfogalmaz néhány kikötést, amelytől a fogyasztó hátrányára érvényesen eltérni nem lehet, még közös akarattal sem. Ilyen az, hogy új készülék esetében 2 év szavatossági kötelezettsége van a forgalmazónak, illetve ha a fogyasztó igényét menthető okból nem tudja érvényesíteni, így különösen, ha a hiba a jellegénél vagy a dolog természeténél fogva 2 éven belül nem volt felismerhető, a szavatossági jogok érvényesítésének határideje tartós használatra rendelt dolog esetében a teljesítés időpontjától számított 3 év. A fogyasztói szerződésekre továbbá jellemző, hogy szavatosság jogokból adódóan az első hat hónapban a forgalmazón van a bizonyítási teher. Az ezt követő időszakban a jótállási idő alatt ez továbbra is fenn áll. Azonban a maradék időben a fogyasztónak kell bizonyítania, hogy az az ok, amelyre a szolgáltatás hibája visszavezethető, már a teljesítés időpontjában fennállt.

Ebből kiindulva a 2,5 év esetében azt kell vizsgálni, hogy a hiba a jellegénél fogva felismerhető volt-e 2 éven belül, vagy se. Továbbá azt kell bizonyítani, hogy a hiba létrejöttére te nem voltál ráhatással. Azaz nem te miattad ment tönkre a készülék. Hogy ezekre a válaszokra válaszolni lehessen, ismerni kéne pontosan a hibát - pontos elektronikai meghatározásra van szükség, nem általános, fogyasztó lerázó, vagy lenyugtató szervizes odaböfögésre -, illetve azt megnézni, hogy bekövetkezhetett-e rendeltetésszerű használat mellett is.

A bizonyítási dolog kizárólag polgári pernél számít, ha nem jut el odáig az ügy, akkor csak szájkaratéhoz lehet munícióként felhasználni. Az erre költött költségeket utólag per során megítélhetik neked, de - hogy stílusos legyek - erre nincs semmi garancia. Szóval rajtad áll, hogy eldöntsd, hogy perre mész-e, vagy kifizeted a javítást és lenyeled a békát.

Én egyébként a 14e Ft-os javítás mellett döntenék, de úgy, hogy vásárlók könyvébe beleírnám, hogy ezzel egy időben fenntartom a véleményem, hogy a hiba oka már a teljesítéskor a készülékben volt. Vagy valami hasonló megfogalmazással.
Naplózva
gmkiev
TF2 Tagok
Aktív Fórumozó
***
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 9.494



« Válasz #32 Dátum: 2012. 03. 02. 06:35:55 P »

A "szavatosság" mint hungarikum kerülhetett a fogyi törvénykezés amúgy is érdekes sorai közzé. Ilyen a haladéktalan (két hónap) meg sorolhatnánk tovább.
Fogyasztói szemmel a szavatosság egy kinyújtott teljeskörű jótállásnak vett leheteőség.
A szolgáltató meg ott sz@rja le ahol tudja! (legtöbbször, jogosan)
Az ingyenes (jótállás, szavatosság) javítás menete. Hiba megállapítás, esetleges alkatrész csere, jkv írás, alkatrész felcimkézeve szerelő táskájában!
Un. anyagmentes javítás a két időn belül mindig vita tárgya! Kinek mi lett volna a feladata.
Nem lehet fizetős javítás az, ahol a kiszerelt alkatrészt a szolgáltató kifizetteti, majd minden előzetes felszólalás nélkül elviszi! A kiszerelt alkatrész ilyenkor a fogyit illeti! Az övé!
Ha ezt teszi a szolgáltató, akkor az valami sumi!
Mellesleg még egy panel meghibásodást is (kb 50 ef 2 perc alatt lehet jótálláson, illetve szavatosságon kívűli üggyé tenni.
Gyakorlat kérdése!
Ja! Teljesen jogszerűen.
Naplózva
Csaba_20
Tudatos Fogyasztó
Aktív Fórumozó
**
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 5.304


« Válasz #33 Dátum: 2012. 03. 02. 08:28:37 P »

Pont a szavatosság nem hungarikum. Ha a kötelező jótállást mondtad volna, akkor se lett volna igazad, de jobban igazad lett volna, mint így. Kacsint Egyébként téged kérdezlek, mint a kazánok szakértője, hogy kazánok esetében nincsen kötelező alkalmassági idő meghatározva szabványban?
Naplózva
hellboy
Global Moderator
Aktív Fórumozó
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 29.344


A fórum ördöge


WWW
« Válasz #34 Dátum: 2012. 03. 02. 09:18:00 P »

igen a kötelező jótállás lett volna a hungarikum, mert tudtommal az eu-ban ez nem létező fogalom.... persze vállalnak jótállást úgyanúgy a gyártok a termékekre, de nincs kötelezően előírt s felsorolt termékek amire kötelező a jótállás... de nem az első eset s vélem nemis az utolsó amit druszám vagy elír, vagy rosszul értelmez... Mosolyog

amúgy kérdésedre Csaba a válasz sajnos nem, nincsen.
Naplózva

"Hiszek benne, hogy az emberek alapvetően jóindulatúak, de azt is tudom, milyen könnyű befolyásolni őket az előítéletek, a gondolkodás módszeres torzítása, az ésszerűsítési kényszer, a "mi jobban tudjuk" -féle elméletek által."         -         "Mindenki tudja, hogy mit kell tenni. Kivéve engem."
Csaba_20
Tudatos Fogyasztó
Aktív Fórumozó
**
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 5.304


« Válasz #35 Dátum: 2012. 03. 02. 09:27:58 P »

Én kievtől lennék kíváncsi az infóra, mert hiba hívnak titeket ugyanúgy, azért mégiscsak ő a téma szakértője. Kacsint S szerintem, nem vitatod, hogy közülünk ő van a legjobban tisztában a kazánokra vonatkozó szabványokkal. Egyébként a jótállás tekintetében nálunk a fordított gondolkozásunk miatt van szükség kötelezően előírni jótállást. Még így is az a mentalitás dívik, hogy addig fontos az ügyfél, amíg nála van a remélt bevételünk, ha már nálunk a pénze, akkor mi ugráltatjuk úgy, ahogy nekünk tetszik. Rossz belegondolni mi lenne itt, ha eltörölnék a kötelező jótállást.
Naplózva
hellboy
Global Moderator
Aktív Fórumozó
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 29.344


A fórum ördöge


WWW
« Válasz #36 Dátum: 2012. 03. 02. 09:44:58 P »

persze ő a szakija a témának ez nem is vita tárgya. csak tudom, hogy nincs. azt lehet rosszul... Nevet
Naplózva

"Hiszek benne, hogy az emberek alapvetően jóindulatúak, de azt is tudom, milyen könnyű befolyásolni őket az előítéletek, a gondolkodás módszeres torzítása, az ésszerűsítési kényszer, a "mi jobban tudjuk" -féle elméletek által."         -         "Mindenki tudja, hogy mit kell tenni. Kivéve engem."
gmkiev
TF2 Tagok
Aktív Fórumozó
***
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 9.494



« Válasz #37 Dátum: 2012. 03. 02. 14:18:53 P »

Ha emlékezik még valamelyőtök arra az időre, mikor szinte kizárólag szolgáltató párti voltam, nem örömömre, de elmúlt.
Sajnos a gyártók egy jó része valóban csak vevöt keres. Addig míg be nem hódol, be is nyal a meleg sza.......ig!
És ha valami, teljesen jogos reklamációja van a fogyinak akkor úgy szarja le ahogy van.
És itt vagyunk mi. Mármint szerviz.
Vegyük ezt a konkrét példát.
Kimegy a szervizes, és a legnagyobb jóindulattal beszerel egy olyan alkatrészt, ami az ő saját tulajdona.
Elküldi a megbízójának vagányul lepapírozva, az meg nem ismeri el jótállásos hibának!
Ki van cuclin?
No ez nékem a múlt esztendőben amibe került az hatszámjegyű összeg összesen.
Ezévtől "törekedem" 15 napon belül elismertetni a gyártóval, importőrrel a hiba milyenségét.
Előre!!!!
Addig tőlem egy kib@szott alátétet sem kap senki ingyen! Sem fogyasztó, sem viszonteladó!
Nem hitelezek senkinek.
Ebből persze az a helyzet fog kialakulni, hogy úgy nekünk, mint a gyártónak érdekes híre lesz!
Tőle nem fognak "szájhagyomány" útján vásárolni.
Én meg levédem magam mindenféle levelezésekkel, fogyasztó felé történő részvétnyilvánításokkal.
Nem jó így. Nekem sem tetszik.
Negyenedik évet töltöm idén szervizesként, de ilyen sz@rul nem érezetem magam a "szervizes" bőrömben, mint manapság.
Hát pár szóban, ezért nehéz a szavatosság, meg néha jótállási jogok érvényesítését kicsiklandozni a szervizektől, tőlünk.
Drága mulatság a hirtelen döntés számunkra.
Naplózva
pira

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 2


« Válasz #38 Dátum: 2012. 03. 02. 20:43:33 P »

Köszönöm a válaszokat!
Tehát ha jól értem, belemehetek a vitába a gyártóval/forgalmazóval, de nem nagyon érdemes. Egyébként voltam olyan tudatos, hogy elkértem és megőriztem a kiszerelt alkatrészt. Értem én kiev megfontolásait a hitelezett alkatrészekkel, de eszerint ha szavatossági - tehát ingyenes - javítást szeretnék, várnom kéne amíg ez elintéződik, addig viszont nem működik a kazán. Tehát mindenképpen én szívok. Egyébként a mi szerelőnknél is azt vettem észre, hogy mondja-mondja amit mondania kell, de nem ért vele teljesen egyet.
Nem is a 14.000 ft fáj annyira, hanem elképesztőnek találom, hogy természetesnek kéne vennem, hogy bármikor elromolhat egy nem is olcsó kazán akár már pár éven belül, a forgalmazó pedig szélesre tárja a karját, hogy evvan. Az az indok pedig, hogy nincs rá garancia mert beszállító gyártotta, egészen felnyomta bennem a vizet.
Hát, ezzel is okosabb lettem. Még egyszer köszönöm.
Naplózva
rage77
Global Moderator
Aktív Fórumozó
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 29.951


Fórum beleugató


« Válasz #39 Dátum: 2012. 03. 02. 21:32:32 P »

Sajnos az SD - mint sok más francia termék - ilyen. Nekem is ilyen van, a szerencsésebbek közé tartozom, mert még nem sz**t be, de nem áll messze tőle...
Naplózva

Oldalak: 1 2 [3]   Fel
  Nyomtatás  
 
Ugrás:  

Powered by MySQL Powered by PHP Powered by SMF 1.1.18 | SMF © 2006, Simple Machines
Magyar fordítás: SMF Magyarország
Impresszum | Linkek
Szabványos XHTML 1.0! Szabványos CSS!