Fogyasztóvédelmi Fórum
2013. 05. 22. 21:01:48 Sze // *
Üdvözlünk, Vendég. Kérlek jelentkezz be vagy regisztrálj.

Jelentkezz be a felhasználóneveddel, jelszavaddal és add meg a munkamenet hosszát
Hírek: A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a NAIH Weltimmo S.R.O. által megtámadott határozatát hatályon kívül helyezte. A bíróság nem foglalt állást abban a vonatkozásban, hogy a vizsgált adatkezelés jogszerű lenne, csupán eljárási hiba miatt helyezte hatályon kívül a határozatot.Az ítélet szóbeli hirdetése során az indokolásban nem szerepelt azon megállapítás, miszerint: „A bíróság indoklásában – többek között – leszögezte, hogy cégünk jogosan tárolja azoknak az adatait, aki nem rendezték cégünk felé fennálló hirdetési díjakat, így tehát az Ön adatait is.
A Hatóság folytatja eljárását az ingatlandepo.com és az ingatlanbazar.com üzemeltetőjével szemben. A Hatóság egyrészt a korábbi panaszok körülményeit kívánja ismét, részletesen feltárni (ezt szolgálja ez a levél is), másrészt pedig folyamatosan fogadja és kivizsgálja az új panaszokat.” BŐVEBBEN
------------------------------------------
Együttműködö partnerünk: a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara RÉSZLETEK ITT
 

-------------------------------------------
A panaszfal.hu a Facebookon! Lájkold!
 
   Főoldal   Súgó Keresés Naptár Bejelentkezés Regisztráció  
Oldalak: 1 [2] 3   Le
  Nyomtatás  
Szerző Téma: Hibás gázkazán  (Megtekintve 3103 alkalommal)
Zeki

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 11


« Válasz #15 Dátum: 2012. 01. 08. 11:04:33 V »

Új ház volt (4éve), a kivitelező azóta megszűnt.
Nincs kit megkérdezni.
Naplózva
rage77
Global Moderator
Aktív Fórumozó
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 29.951


Fórum beleugató


« Válasz #16 Dátum: 2012. 01. 08. 11:10:34 V »

Nos, ez esetben az így járás tipikus esete forog fenn, és a tanulság a jövőre nézve: projektcégtől nem veszünk lakást... A kibővítési jótállási feltételekről szóló dokumentumot (jótállási jegy, stb.) megkaptad?
Naplózva

Zeki

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 11


« Válasz #17 Dátum: 2012. 01. 08. 12:56:22 V »

Na látom itt csak sötétben vagdalkozás megy.
Segítség nincs.
Kár volt jönnöm.
Naplózva
ego
TF2 Tagok
Aktív Fórumozó
***
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 5.562



« Válasz #18 Dátum: 2012. 01. 08. 14:09:04 V »

mire gondolsz? ha olyan a panasz ,itt bárki szívesen segít!van amikor a modor  nem a legtökéletesebb,de a segítség működik. persze ha véletlenül a panaszosnak nincs igaza akkor az nyilván nem esik jól. elhiheted itt hozzáértő emberek válaszoltak neked. érdemes odafigyelned a válaszokra.
Naplózva

Mene,Tekel,Ufarszin!Similis simili gaudet.
asdf
TF2 Tagok
Aktív Fórumozó
***
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 5.813


« Válasz #19 Dátum: 2012. 01. 08. 14:15:14 V »

Ez azért furcsa, mert maga az alumínium egészen ellenálló fém a felületén keletkező oxidréteg miatt, hegesztéskor ezt az oxidréteget külön el kell távolítani a hegesztési felületen, különben nem is lehet meghegeszteni (illetve nehezen/szarul). Az alumíniumot viszont erősen lúgos közeg hajlamos beoldani (erősen savas is), azonban a hálózati vized, amivel felöltötted (és naponta töltöd is) marhára nem lúgos, leginkább a semleges tartományban mozog, különben minden egyes iváskor, mosakodáskor marási sérüléseket szenvednél.
Az esetleg nem lehet osszefuggesben a problemaval, hogy egy kondenzacios kazannal az elego gazbol keletkezo vizgoz, melyet lecsapatnak, hogy a benne levo hoenergiat hasznositsak, az biza savas? Ezert is kell kemenyt belelni gazos kazannal, mert szetmarja a teglat, atszivarog az egestermek oszt' jol meghal a delikvens.
Naplózva
gmkiev
TF2 Tagok
Aktív Fórumozó
***
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 9.493



« Válasz #20 Dátum: 2012. 01. 08. 15:37:21 V »

Hát ennyi gyerekded dolgot régen volt szerencsém olvasni.
1, milyen sszavahihető szervizes az, aki oda szarik ahol eszik, vagy evett.
2, mint már írtam a fórum a panaszosok tere!
3, csináltass nyomáspróbát és utána vagdalkozz.
4, mit mond a gyártó?He
5, ezt a marhaságot hogy becsődölnek, gondoloom az "ember" sugallja!!!
6, a világ gázkészülék előállításának 25% olasz berendezés!!! Vigyorog Vigyorog (így biztos nem csájna!!!!)
MODERÁLVA
És végül, bizonyára van valami gond, amit te jó magyar fogyasztói szokás szerint ingyen akarsz megjavíttatni, akár jótállási (szavatossági) hiba akár nem. És ez a dolog rákfenéje.
Mert arról nem beszéltél, hogy felelős szerelő látta é már a cuccot.

No ennyi egy kezdő szerviezstől neked elég.
Ezért engem csak ki offolnak, téged meg a mulyák tovább sajnálnak!
« Utoljára szerkesztve: 2012. 01. 08. 22:15:53 V írta hgzoli » Naplózva
Csaba_20
Tudatos Fogyasztó
Aktív Fórumozó
**
Elérhető Elérhető

Hozzászólások: 5.304


« Válasz #21 Dátum: 2012. 01. 08. 21:21:55 V »

1. Amíg egy cégnél dolgozol, nem mondhatod, hogy sz*r amit forgalmazol. Ha eljöttél, már sokkal őszintébb lehetsz. Ha ott dolgozva mondja, hogy sz*r, akkor ott komoly problémák lehetnek. Persze lehet még a konkurencia is a dolog mögött, illetve rosszakaró is.

SZERKESZTVE

Ami a többit illeti, nagyjából egyetértek vele. Mosolyog
« Utoljára szerkesztve: 2012. 01. 08. 22:18:09 V írta hgzoli » Naplózva
gmkiev
TF2 Tagok
Aktív Fórumozó
***
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 9.493



« Válasz #22 Dátum: 2012. 01. 08. 23:32:35 V »

 Vigyorog
Naplózva
hellboy
Global Moderator
Aktív Fórumozó
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 29.344


A fórum ördöge


WWW
« Válasz #23 Dátum: 2012. 01. 09. 14:17:21 H »

1., Na látom itt csak sötétben vagdalkozás megy.
2., Segítség nincs.
3., Kár volt jönnöm.

1., rosszul látod...
2., devan, megis kaptad...
3., első kettő pont tisztázása után, lehet, hoyg igazazad van...
« Utoljára szerkesztve: 2012. 01. 09. 15:57:46 H írta hellboy » Naplózva

"Hiszek benne, hogy az emberek alapvetően jóindulatúak, de azt is tudom, milyen könnyű befolyásolni őket az előítéletek, a gondolkodás módszeres torzítása, az ésszerűsítési kényszer, a "mi jobban tudjuk" -féle elméletek által."         -         "Mindenki tudja, hogy mit kell tenni. Kivéve engem."
rage77
Global Moderator
Aktív Fórumozó
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 29.951


Fórum beleugató


« Válasz #24 Dátum: 2012. 01. 10. 15:56:45 K »

Ez azért furcsa, mert maga az alumínium egészen ellenálló fém a felületén keletkező oxidréteg miatt, hegesztéskor ezt az oxidréteget külön el kell távolítani a hegesztési felületen, különben nem is lehet meghegeszteni (illetve nehezen/szarul). Az alumíniumot viszont erősen lúgos közeg hajlamos beoldani (erősen savas is), azonban a hálózati vized, amivel felöltötted (és naponta töltöd is) marhára nem lúgos, leginkább a semleges tartományban mozog, különben minden egyes iváskor, mosakodáskor marási sérüléseket szenvednél.
Az esetleg nem lehet osszefuggesben a problemaval, hogy egy kondenzacios kazannal az elego gazbol keletkezo vizgoz, melyet lecsapatnak, hogy a benne levo hoenergiat hasznositsak, az biza savas? Ezert is kell kemenyt belelni gazos kazannal, mert szetmarja a teglat, atszivarog az egestermek oszt' jol meghal a delikvens.

A kéményt azért kell bélelni, mert a városi gáz (alapvetően metán) égése során keletkező vízgőz és szén-dioxid reakciója során keletkező kevés szénsav is előbb-utóbb kioldja a kéménytéglákat összekötő habarcsból a mészkövet, így átlyukad, és az égéstermékek olyan helyre jutnak, ahova nem kellene. A szénsav viszont elég gyenge sav ahhoz, hogy az alumínium hőcserélő felületre lecsapatott kevés szénsavat tartalmazó víz a rendes alumínium-oxid bevonattal rendelkező (levegőn magától keletkezik) alumíniumfelületet hosszú éveken keresztül (5 évnél jóval több) nem támadja meg, ha valami más geb*sz (szerelési vagy gyártási hiba) nincs.
Naplózva

gmkiev
TF2 Tagok
Aktív Fórumozó
***
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 9.493



« Válasz #25 Dátum: 2012. 01. 10. 19:04:21 K »

FÖLDGÁZ!!!!!!
Nem városi!
Naplózva
rage77
Global Moderator
Aktív Fórumozó
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 29.951


Fórum beleugató


« Válasz #26 Dátum: 2012. 01. 10. 19:32:39 K »

Ua.
Naplózva

gmkiev
TF2 Tagok
Aktív Fórumozó
***
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 9.493



« Válasz #27 Dátum: 2012. 01. 10. 19:38:31 K »

A városi gáz, nem szénhidrogén alapú.
Kokszolásból, illetve benzinből bontott volt legtöbb esetben.
Míg a földgáz.........
Naplózva
rage77
Global Moderator
Aktív Fórumozó
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 29.951


Fórum beleugató


« Válasz #28 Dátum: 2012. 01. 10. 19:42:35 K »

Akarod mondani, eredetileg nem légnemű halmazállapotú szénhidrogénekből került előállításra. Azzal együtt ugyanúgy metán...
Naplózva

gmkiev
TF2 Tagok
Aktív Fórumozó
***
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 9.493



« Válasz #29 Dátum: 2012. 01. 10. 19:51:57 K »

Akarod mondani, eredetileg nem légnemű halmazállapotú szénhidrogénekből került előállításra. Azzal együtt ugyanúgy metán...
Ja! Gonosz
Naplózva
Oldalak: 1 [2] 3   Fel
  Nyomtatás  
 
Ugrás:  

Powered by MySQL Powered by PHP Powered by SMF 1.1.18 | SMF © 2006, Simple Machines
Magyar fordítás: SMF Magyarország
Impresszum | Linkek
Szabványos XHTML 1.0! Szabványos CSS!