Fogyasztóvédelmi Fórum
2013. 05. 22. 05:40:13 Sze // *
Üdvözlünk, Vendég. Kérlek jelentkezz be vagy regisztrálj.

Jelentkezz be a felhasználóneveddel, jelszavaddal és add meg a munkamenet hosszát
Hírek: A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a NAIH Weltimmo S.R.O. által megtámadott határozatát hatályon kívül helyezte. A bíróság nem foglalt állást abban a vonatkozásban, hogy a vizsgált adatkezelés jogszerű lenne, csupán eljárási hiba miatt helyezte hatályon kívül a határozatot.Az ítélet szóbeli hirdetése során az indokolásban nem szerepelt azon megállapítás, miszerint: „A bíróság indoklásában – többek között – leszögezte, hogy cégünk jogosan tárolja azoknak az adatait, aki nem rendezték cégünk felé fennálló hirdetési díjakat, így tehát az Ön adatait is.
A Hatóság folytatja eljárását az ingatlandepo.com és az ingatlanbazar.com üzemeltetőjével szemben. A Hatóság egyrészt a korábbi panaszok körülményeit kívánja ismét, részletesen feltárni (ezt szolgálja ez a levél is), másrészt pedig folyamatosan fogadja és kivizsgálja az új panaszokat.” BŐVEBBEN
------------------------------------------
Együttműködö partnerünk: a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara RÉSZLETEK ITT
 

-------------------------------------------
A panaszfal.hu a Facebookon! Lájkold!
 
   Főoldal   Súgó Keresés Naptár Bejelentkezés Regisztráció  
Oldalak: [1]   Le
  Nyomtatás  
Szerző Téma: Samsung s500 fényképezőgép problémák!  (Megtekintve 1931 alkalommal)
Karesz20

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 6


« Dátum: 2010. 07. 09. 15:04:42 P »

Üdvözletem!
Olyan problémám lenne, hogy van egy Samsung s500 fényképezőgépem!
Körül belül 4éve vettük.
http://www.aback.us/photos/2007/09/samsung-s500.jpg
Eddig hibamentesen működött, de viszont most amikor ellenőriztük (közelgő családi kiruccanás miatt), érdekes jelenséget fedeztem fel.
Ha fény környezetében fényképezek egyáltalán nemlátszó fehér foltokkal tarkított képet kapok...

A képet a Képfeltöltés.hu tárolja. http://www.kepfeltoltes.hu

Ha viszont szobában fényképezek túl éles,elmosódott képet kapok.

A képet a Képfeltöltés.hu tárolja. http://www.kepfeltoltes.hu

Ha tud valaki valamit javasolni kérem írjon!Ha lehet még ma, mert holnap sz.gépemet viszem, mert a videókártya felmondta a szolgálatot.

Előre is köszönöm szépen!
Üdv!
Naplózva
rage77
Global Moderator
Aktív Fórumozó
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 29.951


Fórum beleugató


« Válasz #1 Dátum: 2010. 07. 09. 15:13:32 P »

Ha már 4 éve vettétek, és a vásárláskor a gyártó/forgalmazó semmilyen többletjótállást nem vállalt, akkor csak valamilyen szervizzel tudod felvenni a kapcsolatot, fizetős javítás keretén belül, illetőleg vásárolhatsz új fényképezőgépet, amennyiben nem vagy csak túl drágán javítják.
Naplózva

titok31
titok
Aktív Fórumozó
*
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 7.581


« Válasz #2 Dátum: 2010. 07. 09. 15:16:18 P »

enyém is csinál ilyen képet de csak akor ha fényel szemben fényképezek ,vagy ha bemozdul a kezem .
Naplózva
Karesz20

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 6


« Válasz #3 Dátum: 2010. 07. 09. 15:30:34 P »

Hát nem tudom, eléggé összejöttek a dolgok..
Videó kártyám és most ez is,de 100 képből/100 ilyen,vagy még rosszabb(hófehér az egész kép...)
Próbálom megkeresni a hozzá tartózó összes papírt.
Naplózva
hgzoli
Moderátor
Aktív Fórumozó
****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 5.965



« Válasz #4 Dátum: 2010. 07. 09. 15:34:08 P »

Az első kép túlexponált (az ellenfény miatt?), a második képnél úgy tűnik bemozdult a fényképezőgép, ettől elmosódott. Ezek beállítási hibák is lehetnek. Ellenőrizni kellene a beállításokat (program, fénymérés súlyozása, stb.)
Naplózva

Azon jól szórakozom, ha hülyén néznek rám, de azon már kevésbé, ha hülyének néznek.
"Nincs olyan eszköz, melyhez az ember ne folyamodna, hogy megmeneküljön a gondolkodás fáradalmaitól." Thomas Alva Edison
Karesz20

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 6


« Válasz #5 Dátum: 2010. 07. 09. 15:47:02 P »

Az az érdekes, hogy nem lett leejtve semmi, csak egyik napról a másikra ilyen lett...
Most böngészem a papírokat hátha okosabb leszek.
Naplózva
hgzoli
Moderátor
Aktív Fórumozó
****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 5.965



« Válasz #6 Dátum: 2010. 07. 09. 15:51:09 P »

Ezért mondtam, ellenőrizni a beállításokat, nem tekeredett-e el valami beállító gomb, kapcsoló, stb.
Naplózva

Azon jól szórakozom, ha hülyén néznek rám, de azon már kevésbé, ha hülyének néznek.
"Nincs olyan eszköz, melyhez az ember ne folyamodna, hogy megmeneküljön a gondolkodás fáradalmaitól." Thomas Alva Edison
Karesz20

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 6


« Válasz #7 Dátum: 2010. 07. 09. 16:05:27 P »

Átnéztem minden semmire nem bukkantam ami olyan lenne.
Érdekesség,hogy lehet vele videót is felvenni...
Az tökéletesen tiszta semmi gond vele, így már tényleg nem értem mi lehet vele a probléma...
Naplózva
hgzoli
Moderátor
Aktív Fórumozó
****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 5.965



« Válasz #8 Dátum: 2010. 07. 09. 16:09:10 P »

Akkor sajnos marad a szerviz, vagy az új gép.
Naplózva

Azon jól szórakozom, ha hülyén néznek rám, de azon már kevésbé, ha hülyének néznek.
"Nincs olyan eszköz, melyhez az ember ne folyamodna, hogy megmeneküljön a gondolkodás fáradalmaitól." Thomas Alva Edison
Katus
TF2 Tagok
Aktív Fórumozó
***
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 8.177


« Válasz #9 Dátum: 2010. 07. 09. 17:21:00 P »

lehet, hogy véletlenül elállítottatok rajta valamit - vidd be a szervizbe - még az is előfordul, hogyha rendesek, seperc alatt beállítják - vagy kérj meg valakit, aki ért a gépekhez - majdnem mindegyik egy sfófra működik - pláne, ha megvan a haszut nem gond.
Naplózva
Karesz20

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 6


« Válasz #10 Dátum: 2010. 07. 09. 17:43:45 P »

Köszönöm a válaszotokat, keresek egy hozzá értő szakembert...
Átnéztem a hozzá való magyar leírást, azt már elértem, hogy tudok 1-1 rendes képet készíteni.
Ha viszont kiviszem a fényre akkor vége, nagyon rossz képek készülnek.
Köszönöm még egyszer, További szép napot!

u.i:ha valaki még később betekint ide,írjon még ma vagyok,holnap szedem szét a gépet.
Ne aggyisten voltmár neki ide, keressen meg!
Köszönöm!
Naplózva
rage77
Global Moderator
Aktív Fórumozó
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 29.951


Fórum beleugató


« Válasz #11 Dátum: 2010. 07. 09. 17:44:43 P »

Átnéztem a hozzá való magyar leírást, azt már elértem, hogy tudok 1-1 rendes képet készíteni.

RTFM, ugye-ugye? Nevet
Naplózva

Karesz20

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 6


« Válasz #12 Dátum: 2010. 07. 09. 17:53:07 P »

Sötétben kimondottan jó, csak ne kelljen kivinnem a levegőre... 1-2 beállítást megcsináltam vele, de csak a szobában tudok rendeset készíteni....
Lehet be volt rakva a tartójába és elfelejtette mi az a fény és levegő...
Most beszéltem egy ismerőssel hétfőn viszem el hozzá....
Majd lesz ami lesz  Meglepődött
Naplózva
Katus
TF2 Tagok
Aktív Fórumozó
***
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 8.177


« Válasz #13 Dátum: 2010. 07. 10. 07:22:22 Szo »

Köszönöm a válaszotokat, keresek egy hozzá értő szakembert...
Átnéztem a hozzá való magyar leírást, azt már elértem, hogy tudok 1-1 rendes képet készíteni.
Ha viszont kiviszem a fényre akkor vége, nagyon rossz képek készülnek.
Köszönöm még egyszer, További szép napot!

u.i:ha valaki még később betekint ide,írjon még ma vagyok,holnap szedem szét a gépet.
Ne aggyisten voltmár neki ide, keressen meg!
Köszönöm!


van olyan, hogy fehérjeegyensúly, vagy hasonló a kféle haszutokban - azt kellene megnézni - lehet, hogy itt állítottatok el a gépen valamit véletlenül
Naplózva
asdf
TF2 Tagok
Aktív Fórumozó
***
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 5.813


« Válasz #14 Dátum: 2010. 07. 10. 08:58:49 Szo »

Ez a minden negyedik kepsor sotet is az elkeszitett kepek sajatja?
Naplózva
Oldalak: [1]   Fel
  Nyomtatás  
 
Ugrás:  

Powered by MySQL Powered by PHP Powered by SMF 1.1.18 | SMF © 2006, Simple Machines
Magyar fordítás: SMF Magyarország
Impresszum | Linkek
Szabványos XHTML 1.0! Szabványos CSS!