Fogyasztóvédelmi Fórum
2013. 05. 23. 15:32:43 Cs // *
Üdvözlünk, Vendég. Kérlek jelentkezz be vagy regisztrálj.

Jelentkezz be a felhasználóneveddel, jelszavaddal és add meg a munkamenet hosszát
Hírek: A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a NAIH Weltimmo S.R.O. által megtámadott határozatát hatályon kívül helyezte. A bíróság nem foglalt állást abban a vonatkozásban, hogy a vizsgált adatkezelés jogszerű lenne, csupán eljárási hiba miatt helyezte hatályon kívül a határozatot.Az ítélet szóbeli hirdetése során az indokolásban nem szerepelt azon megállapítás, miszerint: „A bíróság indoklásában – többek között – leszögezte, hogy cégünk jogosan tárolja azoknak az adatait, aki nem rendezték cégünk felé fennálló hirdetési díjakat, így tehát az Ön adatait is.
A Hatóság folytatja eljárását az ingatlandepo.com és az ingatlanbazar.com üzemeltetőjével szemben. A Hatóság egyrészt a korábbi panaszok körülményeit kívánja ismét, részletesen feltárni (ezt szolgálja ez a levél is), másrészt pedig folyamatosan fogadja és kivizsgálja az új panaszokat.” BŐVEBBEN
------------------------------------------
Együttműködö partnerünk: a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara RÉSZLETEK ITT
 

-------------------------------------------
A panaszfal.hu a Facebookon! Lájkold!
 
   Főoldal   Súgó Keresés Naptár Bejelentkezés Regisztráció  
Oldalak: 1 ... 197 198 199 200 201 [202]   Le
  Nyomtatás  
Szerző Téma: INGATLANDEPO.COM, INGATLANBAZAR.COM csevegő  (Megtekintve 126722 alkalommal)
Savarius

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 47


« Válasz #3015 Dátum: 2013. 05. 14. 14:56:43 K »

Hja, én is megkaptam ezt is hál'istennek Meglepődött

Nevet "családi vállalkozás" Nevet

Más...
Úgy néz ki, csütörtökön tudom utalni az ÁJL tagságit, és tudom küldeni a jelentkezési lapot. Csak hogy én is a család tagja lehessek Kacsint
Naplózva
csillag01

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 26


« Válasz #3016 Dátum: 2013. 05. 14. 18:27:26 K »

Ennek már sose lesz vége???egyre hosszabb és fenyegetőbb leveleket küld...gondolom ezekre egyre többen fizetik be a felajánlott összeget. Valaki beszélt mostanában a váci rendőrségen Puszta Emesével? megírhatná nekem privátban:) mert én megírtam a feljelentésemet, de azóta nem tudom a fejleményeket...
Naplózva
paranyu

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 20


« Válasz #3017 Dátum: 2013. 05. 15. 07:54:37 Sze »

Csillag, írtál a NAIH-nak is? Úgy látom, most ez a legaktuálisabb.
Naplózva
dóraleticia15

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 17


« Válasz #3018 Dátum: 2013. 05. 15. 09:07:52 Sze »

Úgy bizony  sürgősen, ha még nem tetted meg,,,,, Ha igen ,és nem kaptál választ  érdeklődj    ....
Naplózva
csalolebuktato

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 324


« Válasz #3019 Dátum: 2013. 05. 15. 20:32:11 Sze »

Olvastátok mi megy itt?  Zavart
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9197913
Megjelent bs, Rudi néven és folyamatosan mocskolja a panaszfalat. Azóta van, mióta szétküldte a legújabb elmebajos leveleit. Megjelent mint egy őrült pirós, aki végig nézi hogy oltják el a tüzet,  amit előtte ő gyújtott meg. Élvezettel olvasta az emberek reakcióját és közben magával beszélget és mocskolódik. Igen csak, orvosi eset. Döbbenet hogy a hatóságok ezt tétlenül nézik.  Gonosz  Dühös Dühös

Naplózva
paranyu

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 20


« Válasz #3020 Dátum: 2013. 05. 15. 22:19:07 Sze »

Persze, most hogy elküldte a mindenkit "jól megijesztgető" leveleit, próbálja azok hatását fokozni, hogy tényleg "durranjanak". Pszichológiai nyomás, ehhez ért...
Naplózva
csalolebuktato

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 324


« Válasz #3021 Dátum: 2013. 05. 15. 22:31:02 Sze »

Persze, most hogy elküldte a mindenkit "jól megijesztgető" leveleit, próbálja azok hatását fokozni, hogy tényleg "durranjanak". Pszichológiai nyomás, ehhez ért...
Ért a pszichológiai nyomáshoz, mivel ő meg pszichiátriai eset.
ELTŰNT, RUDI hozzászólásai az indexen. Jó, hogy előtte lementettem! Gonosz
Naplózva
Vegas

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 176


« Válasz #3022 Dátum: 2013. 05. 16. 07:59:19 Cs »

Persze, most hogy elküldte a mindenkit "jól megijesztgető" leveleit, próbálja azok hatását fokozni, hogy tényleg "durranjanak". Pszichológiai nyomás, ehhez ért...
Pontosabban nem ért hozzá. Csak jobban lejáratja magát.
Naplózva
paranyu

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 20


« Válasz #3023 Dátum: 2013. 05. 16. 13:38:37 Cs »

 Ha nagyon off, ám legyen, törölje a moderátor.
"Pszichopata nem egyenlő az őrülttel. Sőt, olyan ember, akiről a legkevésbé sem gondolnánk ilyet: sokszor lefegyverző a modora, mindenkivel megtalálja a hangot, ügyesen bánik a szavakkal, érvekkel.
A gond vele az, hogy hiányoznak belőle a szociális érzések, az empátia, az együttérzés. Popper Péter idézi valahol ezt a tömör megfogalmazást: nem szorong, nem tanul, nem szeret. Ebből kifolyólag hidegvérrel okoz kárt vagy szenvedést másoknak a saját céljai elérése érdekében, az eszközökben nem válogat. A legtöbb emberrel ellentétben őt nem akadályozza a bűntudat vagy holmi erkölcsi megfontolások, neki nem kell megküzdenie azzal a gondolattal, hogy a másiknak ez hogy esik. Viszont, mivel érzelmek nem befolyásolják, élesen tudja megfigyelni a többi embert, és emiatt kiváló manipulátor. Közülük kerülnek ki a legsikeresebb szélhámosok és csalók, és hát a börtönnépességben is felülreprezentáltak."
Naplózva
csalolebuktato

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 324


« Válasz #3024 Dátum: 2013. 05. 16. 19:44:17 Cs »

Ha nagyon off, ám legyen, törölje a moderátor.
"Pszichopata nem egyenlő az őrülttel. Sőt, olyan ember, akiről a legkevésbé sem gondolnánk ilyet: sokszor lefegyverző a modora, mindenkivel megtalálja a hangot, ügyesen bánik a szavakkal, érvekkel.
A gond vele az, hogy hiányoznak belőle a szociális érzések, az empátia, az együttérzés. Popper Péter idézi valahol ezt a tömör megfogalmazást: nem szorong, nem tanul, nem szeret. Ebből kifolyólag hidegvérrel okoz kárt vagy szenvedést másoknak a saját céljai elérése érdekében, az eszközökben nem válogat. A legtöbb emberrel ellentétben őt nem akadályozza a bűntudat vagy holmi erkölcsi megfontolások, neki nem kell megküzdenie azzal a gondolattal, hogy a másiknak ez hogy esik. Viszont, mivel érzelmek nem befolyásolják, élesen tudja megfigyelni a többi embert, és emiatt kiváló manipulátor. Közülük kerülnek ki a legsikeresebb szélhámosok és csalók, és hát a börtönnépességben is felülreprezentáltak."
Szerintem nincs ebben semmi off. Nagyon jó leírás, TÖKÉLETES, kiről is??? Nem nehéz, beazonosítani.. Kacsint Vigyorog
Topictól függetlenül, a legtöbb sorozatgyilkos is pszichopata.
Naplózva
Oldalak: 1 ... 197 198 199 200 201 [202]   Fel
  Nyomtatás  
 
Ugrás:  

Powered by MySQL Powered by PHP Powered by SMF 1.1.18 | SMF © 2006, Simple Machines
Magyar fordítás: SMF Magyarország
Impresszum | Linkek
Szabványos XHTML 1.0! Szabványos CSS!