Fogyasztóvédelmi Fórum
2013. 05. 23. 07:13:46 Cs // *
Üdvözlünk, Vendég. Kérlek jelentkezz be vagy regisztrálj.

Jelentkezz be a felhasználóneveddel, jelszavaddal és add meg a munkamenet hosszát
Hírek: A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a NAIH Weltimmo S.R.O. által megtámadott határozatát hatályon kívül helyezte. A bíróság nem foglalt állást abban a vonatkozásban, hogy a vizsgált adatkezelés jogszerű lenne, csupán eljárási hiba miatt helyezte hatályon kívül a határozatot.Az ítélet szóbeli hirdetése során az indokolásban nem szerepelt azon megállapítás, miszerint: „A bíróság indoklásában – többek között – leszögezte, hogy cégünk jogosan tárolja azoknak az adatait, aki nem rendezték cégünk felé fennálló hirdetési díjakat, így tehát az Ön adatait is.
A Hatóság folytatja eljárását az ingatlandepo.com és az ingatlanbazar.com üzemeltetőjével szemben. A Hatóság egyrészt a korábbi panaszok körülményeit kívánja ismét, részletesen feltárni (ezt szolgálja ez a levél is), másrészt pedig folyamatosan fogadja és kivizsgálja az új panaszokat.” BŐVEBBEN
------------------------------------------
Együttműködö partnerünk: a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara RÉSZLETEK ITT
 

-------------------------------------------
A panaszfal.hu a Facebookon! Lájkold!
 
   Főoldal   Súgó Keresés Naptár Bejelentkezés Regisztráció  
Oldalak: 1 [2] 3 4   Le
  Nyomtatás  
Szerző Téma: Garanciális ügyintézés  (Megtekintve 4891 alkalommal)
kovacs1
Moderátor
Aktív Fórumozó
****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 2.577


.


« Válasz #15 Dátum: 2010. 09. 26. 04:04:14 V »

Ezt egyszer már közöltem:
.... a PTK. 309§ ezt pontosan szabályozza:

"ideértve különösen az anyag-, munka- és továbbítási költségeket — a kötelezettet terhelik. Fogyasztói szerződés esetében a felek ettől eltérő megállapodása semmis."
Naplózva

A szolgáltató van a fogyasztóért, még akkor is, ha ez tartalmaz néha kiszolgáltatottságot. A kiszolgáltatottság csak pozitív erkölcsi feltételek megteremtésével csökkenthető.
kovacsakos

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 65


« Válasz #16 Dátum: 2010. 09. 26. 11:06:52 V »

Köszönöm, időközben találtam egy számomra nagyon hasznos kiadványt is:"JOGSZABÁLY-ISMERTETÉS A környezettudatos fogyasztói magatartás kialakítását segítő kiadványhoz"

Az idevágó értelmezés: "A főszabályt a Ptk. 309. § (1) bekezdése határozza meg: a szavatosság alapján fennálló kötelezettség teljesítésével összefüggésben felmerülő költségek a kötelezettet terhelik."
Naplózva
kovacsakos

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 65


« Válasz #17 Dátum: 2010. 09. 27. 15:51:09 H »

Ezt egyszer már közöltem:
.... a PTK. 309§ ezt pontosan szabályozza:

"ideértve különösen az anyag-, munka- és továbbítási költségeket — a kötelezettet terhelik. Fogyasztói szerződés esetében a felek ettől eltérő megállapodása semmis."

Ez csak 10 kg felett van így vagy súlytól független?
Naplózva
rage77
Global Moderator
Aktív Fórumozó
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 29.951


Fórum beleugató


« Válasz #18 Dátum: 2010. 09. 27. 15:54:42 H »

10 kg felett neki kell mennie érte. De a költségeket így is, úgy is állnia kell.
Naplózva

shocky

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 1


« Válasz #19 Dátum: 2010. 10. 21. 00:35:11 Cs »

Üdv

Segítséget kérnék kicsit tájékozatlan vagyok, remélem tudtok segíteni. Mosolyog
A helyzet a következő: vásároltam 2008.11.25-én alkatrészenként egy merevlemezt, (3év garancia az A4 Team-hez) ami 2010.09.27-én meghibásodott.
Másnap bevittem az A4 Team kft. -hez, kértem hogy vizsgálják be mert nem ismeri fel a gép, ( több gépbe is próbáltam, bios sem jön be amíg a merevlemez csatlakoztatva van ) azt mondták majd hívnak ha valami fejlemény lesz, eltelt 1hét, 2hét majd bementem és érdeklődtem hogy mégis javítják, cserélik, vagy mégis mi lesz ?
Az alkalmazott azt mondta hogy elküldték a nagykerbe és cserélni fogják, hívnak amint megérkezik a termék, lassan egy hónap eltelik és még egyszer sem hívtak, kezdek türelmetlen lenni Mosolyog
A kérdés hogy mit tehetek azért hogy kicsit megerőltessék magukat ez ügyben, kérhetem hogy azonnal cseréljék ha ez lehetséges illetve a vételárat visszakérhetem, levásárolhatom?
Az jó lépés lenne ha kinyomtatnám az idevágó jogszabályokat, és egy vásárlók könyvébe tett bejegyzéssel megspékelve próbálnám megértetni velük hogy meguntam a várakozást?!

Ui.: Kaptam egy lapot amin az adataim, a merevlemez sorozatszáma, a hiba oka ( nem ismeri fel a gép ) szerepel.
Nem tudom hány példányban készült a papír (gondolom 2), de nem íratták alá velem és nem szerepel rajta semmilyen határidő.


Előre is köszönöm

Laci
« Utoljára szerkesztve: 2010. 10. 21. 00:39:34 Cs írta shocky » Naplózva
hellboy
Global Moderator
Aktív Fórumozó
*****
Elérhető Elérhető

Hozzászólások: 29.344


A fórum ördöge


WWW
« Válasz #20 Dátum: 2010. 10. 21. 07:56:07 Cs »

csörögj rájuk, hogy mizu. ha majd a 30. napon sincs merevlemezed, akkor bemégy, s jelentős kényelmetlenségre hivatkozva jelzed nekik, hogy kéred vissza az árát, mert se a javítás se a csere nem hozott eredményt, s neked szükséged lenne egy hdd-re...

jogszabály szerint a kijavításnál-cserénél törekedni kell a 15 napra. ez viszont nem határidő (bár erről mindig megy kisebb vita...), de illő betartani. a 30. napon túl viszont nyugodt szívvel kijelentheti mindenki, hoyg ennyi elég, elég sokat vártam.

esetedben vonatkozó jogszabályok amiből mazsolázhatsz (de inkább kérdezz, mielőtt félreértelmeznél valamit): Ptk, 49/2003 gkm rendelet, 151/2003gkm rendelet, melyeket megtalálsz a jogok s lehetőségek szektorban a főoldalon.
Naplózva

"Hiszek benne, hogy az emberek alapvetően jóindulatúak, de azt is tudom, milyen könnyű befolyásolni őket az előítéletek, a gondolkodás módszeres torzítása, az ésszerűsítési kényszer, a "mi jobban tudjuk" -féle elméletek által."         -         "Mindenki tudja, hogy mit kell tenni. Kivéve engem."
lgolyha

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 2


« Válasz #21 Dátum: 2010. 11. 04. 12:04:33 Cs »

Sziasztok,


nekem is húzódik egy garanciális ügyintézésem, és a lehetőségeim felől érdeklődnék.

2010. május 18-án vettem egy online boltban többek között egy Gigabyte alaplapot (garancia: 3 év). Augusztus végén jelentkeztek a problémák: az integrált hálózati csatlakozója egyre rosszabbul működött. Először "csak" nehezen csatlakozott (több percet vett igénybe), majd a sebessége is korlátozott lett, végül már egyáltalán nem tudott csatlakozni az internetre. Szeptember 3-án visszavittem a boltba, ahol átvettem. Az eladó valamennyire átnézte az alaplapot általánosan, majd a processzorfoglalatot sokkal részletesebben. Nem talált külső sérülést, átvette, a garanciajegyre ráírta, hogy mikor, pecsét aláírás, kb 2 hét ügyintézési időre számítsak.
2 hét múlva rájuk csörögtem, és érdeklődtem mi a helyzet. Azt a választ kaptam, hogy a szervíz talált egy (vagy több) minimálisan elferdült processzorlábat, és ez gond, mert a gyártó ezt nagyon szigorúan veszi, és garanciavesztést jelent. De megpróbálnak segíteni (értsd. kiegyenesítik) és így küldik vissza a gyártónak, kicsit húzódik, várjak türelemmel, reméljük nem lesz probléma.
Újabb két hét múlva megint érdeklődtem. Megmondom őszintén már nem emlékszem pontosan, hogy mi volt a pontos magyarázat (volt azóta már pár beszélgetésünk), de a lényeg az, hogy a nagyker igyekszik elintézni, gondolom a gyártóval tárgyalnak, és ők (a kisker) sok mindent nem tudnak tenni, ők is várnak, én is várjak türelemmel, majd értesítenek.
Ezek után 2 hetente (mostanában már hetente) telefonálok, de mindig ugyanez a válasz, + a nagyker mindig megigéri, hogy a következő hétre meglesz.

Most úgy érzem, hogy ha ez a kiskeren múlik, akkor akár a végtelenségig is így folytatódhat a dolog, de én szeretném, ha elmozdulnánk erről a holtpontról. Amúgy a kisker dolgozói mindig nagyon udvariasan beszéltek velem, nem akarom őket bántani, de nem hiszem, hogy ez az egyetlen járható út.

Kérdéseim:
1. ha tőlem átvette a kisker a terméket (előtte átvizsgálva!), szóba jöhet-e egyáltalán felém a garanciavesztés fogalma?
2. lehet-e garanciavesztés olyan okra hivatkozva, ami
   - nem okoz problémát (mert szerintem nekem a processzorláb-elferdülés nem okozott),
        vagy
   - nincs köze az én problémámhoz (nem hiszem, hogy a hálózati csatoló e miatt ne működne)
3. egyáltalán érint-e engem a nagyker és a gyártó közötti véleménykülönbség? Én a kiskertől vásároltam, velük "szerződtem", tőlük várom a problémám megoldását.
4. a legfontosabb: így 2 hónap elteltével a kisker felé milyen jogos igényem lehet? Kérhetem jogosan az alaplap cseréjét, vagy ha az nem megy a pénzemet vissza? (függetlenül az értékesítési lánc egyéb szereplőinek véleményétől)
5. ha kérhetem a cserét / pénzt, és a kisker nem hajlandó teljesíteni, mit tegyek, milyen részletekre figyeljek oda?

Segítségeteket előre is köszönöm,
Laci
Naplózva
hellboy
Global Moderator
Aktív Fórumozó
*****
Elérhető Elérhető

Hozzászólások: 29.344


A fórum ördöge


WWW
« Válasz #22 Dátum: 2010. 11. 04. 12:49:41 Cs »

te azzal állsz szerződésben akitől vetted, jogilag ő a kötelezett. tehát jótállási szavatossági igényed bármelyikével őt kell terhelned. Kacsint

1. igen, szóba jöhet, jogilag megfelelő (független szakértő vizsgálat bevonásával) bizonyítás tükrében
2. igen, mert nem az a lényeg, hogy neked okozott e problémát, hanem az, hogy az visszavezethető e a mostani hibára, s ezis bizonyítás kérdése, lásd 1es pont.
3. nem, lásd bevezetőmet.
4. igen, jelentős kényelmetlenségre hivatkozva kérheted nyugodt szívvel a cserét.
5. új jegyzőkönyvet felvetetni, s leírni benne mindent, s ugyanúgy a vk-ba is, aztis, hogy nem teszik meg a cserét, de nincs szakvélemény a kezükben az elutasításra. jelezni nekik, hogy az NFH-hoz fordulsz emiatt, mert korlátoznak fogyasztói jogaid gyakorlásában úgy, hogy ők meg nem teszik azt amit előír számukra a jog.
Naplózva

"Hiszek benne, hogy az emberek alapvetően jóindulatúak, de azt is tudom, milyen könnyű befolyásolni őket az előítéletek, a gondolkodás módszeres torzítása, az ésszerűsítési kényszer, a "mi jobban tudjuk" -féle elméletek által."         -         "Mindenki tudja, hogy mit kell tenni. Kivéve engem."
lgolyha

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 2


« Válasz #23 Dátum: 2010. 11. 04. 13:39:53 Cs »

Köszönöm a válaszokat!


Néhány megjegyzésem / kérdésem lenne még:

- A 2. pontom 2. részét épp úgy értettem, hogy ha a gyártó által kifogásolt dolognak és az én problémámnak nincs semmi köze (ok - okozati) egymáshoz, akkor nem lehet garanciavesztés, igaz? Illetve nekik kell szakértővel igazolniuk, hogy van közük egymáshoz, és nem nekem, hogy nincs. Jól értettem?

- ha a garanciavesztés még fennállhat, akkor ez nem akadályozza jogosan a cserét? Úgy értem ha ők kicserélik nekem az alaplapot, aztán jön a gyártó, hogy szakértővel igazolhatóan a garancia elveszett, akkor a kisker úgy cserélte ki nekem az alaplapot, hogy az nem járt nekem => hivatkozhat jogosan a kisker arra, hogy a garancia jogosságának eldöntése még folyamatban, ezért nem cserélik ki?

Köszi,
Laci
Naplózva
hellboy
Global Moderator
Aktív Fórumozó
*****
Elérhető Elérhető

Hozzászólások: 29.344


A fórum ördöge


WWW
« Válasz #24 Dátum: 2010. 11. 04. 13:55:56 Cs »

- jól értetted
- minden bizonnyal kb ezt fogják mondani... Kacsint bár nem jogosan!
Naplózva

"Hiszek benne, hogy az emberek alapvetően jóindulatúak, de azt is tudom, milyen könnyű befolyásolni őket az előítéletek, a gondolkodás módszeres torzítása, az ésszerűsítési kényszer, a "mi jobban tudjuk" -féle elméletek által."         -         "Mindenki tudja, hogy mit kell tenni. Kivéve engem."
surgyi

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 6


« Válasz #25 Dátum: 2010. 11. 08. 10:46:09 H »

Helló!
Elromlott a Gigabyte EP45-DS3R tip. alaplapom PCI foglalata, visszaküldtem a Bp-i boltba. Kb. egy hét múlva (szerdai nap) telefonon értesítettek, mehetek az új lapért, kicserélték egy MSI X48 Platinumra (mely már nem is forgalmazott termék sehol). Gyors megnéztem neten a paramétereit, és döbbenten láttam a csere terméken csak DDR3-as RAM foglaltok vannak, nekem pedig a régin DDR2-es volt. Visszaszóltam a boltba, azt mondták délután visszaviszik, és másnap dél körül érdeklődjek. Hívtam Őket, azt válaszolták a szervíz még nem jelzett vissza, majd másnap... Pénteken arra hivatkoztak nincs szervíz a hét utolsó munkanapján, de kedden (ugyanis hétfőn Halottak napja révén munkaszünet) felhív egy kolléga, és felsorol pár lapot, melyből kiválaszthatom a számomra megfelelőt. Nem hívtak, szerdán délelőtt megint felkerestem a boltot, ekkor egy eléggé lekezelő stílusú munkatárs azt mondta: "Legyen türelemmel, majd délután valaki értesíti! Egyébként is 2-3 hét a garanciális ügyintézés,és  nem fogadta el amit először küldeni akartunk!" Mondanom sem kell, sem aznap délután, sem csütörtökön, sem pénteken nem jelentkezett senki. Sőt Szerda délután egy e-mailt is írtam és arra sem voltak hajlandóak válaszolni azóta sem.
Mi a teendő ilyenkor? Kérhetem hogy azonnal küldjenek egy olyan alaplapot, mely hasonló paraméterű a régivel, és jelenleg szerepel az árlistájukon, vagy visszakérhetem a vételárat? Már unom és idegesít az állandó ködösítésük. Nem hiszem el, ha a szervíz 1 hét alatt cserélte, (de hibáztak, benézték a foglalat típusát) 2 hét alatt nem tudnak másikat intézni.
Üdvözlettel: Péter
Naplózva
hellboy
Global Moderator
Aktív Fórumozó
*****
Elérhető Elérhető

Hozzászólások: 29.344


A fórum ördöge


WWW
« Válasz #26 Dátum: 2010. 11. 08. 12:51:08 H »

szia,
 
vissza kell menni a boltba ahpl vetted, jog szerint ők a kötelezettek jótállási/szavatossági ügyintézés tekintetében. jegyzőkönyvet kell felvenni, s benne közöld, hogy kéred az azonnali cserét, ha az nem megy a vételárat vissza a történtekre hivatkozva. ugyanis ha se a javítás se a sere nem hoz eredményt, jogosan követeled vissza a vételárat. persze ez nem fog tetszeni nekik, de minden melletted áll, s csak a határozottságodon fog múlni. ha esetleg kekeckednek, kérd a vásárlók könyvét (főleg ha nem hajlandóak "49-es" jegyzőkönyvet felvenni bejelentésedre!), s írj le benne mindent, megint. nézd meg, hogy pecsételve van a e a VK, és jegyző által hitelesítve, valamint íróeszköz is van e belefűzve, ha ezek is hiányoznak, ezt is írd le, mert ezis előírás, ezis jogszabályi vétség ha nincs meg... és jelezd, hogy innen a területileg illetékes NFH-hoz mégy bejelentést tenni, miszerint korlátoznak fogyasztói jogaid gyakrolásában, s majd ők kivizsgálják az esetet. persze tudni kell, hogy ők a jogszabályi vétségeket vizslatják, s azért szankcionálnak, tehát nem fognak kardoskodni a csere, vagy a pénzed mellett... ez nem dolguk, azért neked kell "harcolnod".
Naplózva

"Hiszek benne, hogy az emberek alapvetően jóindulatúak, de azt is tudom, milyen könnyű befolyásolni őket az előítéletek, a gondolkodás módszeres torzítása, az ésszerűsítési kényszer, a "mi jobban tudjuk" -féle elméletek által."         -         "Mindenki tudja, hogy mit kell tenni. Kivéve engem."
surgyi

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 6


« Válasz #27 Dátum: 2010. 11. 10. 14:33:27 Sze »

Helló!

Nos e hét hétfőjén ismét felhívtam a boltot. Egy barátságos hangvételű dolgozó tájékoztatott, Ők még aznap visszavitték az alaplapom, s nem rajtuk múlik hanem a szervizen mikorra cserélik, ha tudnak egyáltalán adni helyette másikat. Erre megkértem adják vissza a vételárat, vagy számítsák be más termékbe. Mondta este telefonáljak, akkora ér vissza az ügyintéző. Nagy meglepetésemre, még a megbeszélt időpont előtt felhívtak, s közölték elérték, hogy a szerviz visszafizesse a vételárat, szóval nézhetek másik alaplapot, s beszámítják. Mivel közben rendeltem náluk egy jó árban lévő videokártyát, abba számoltattam be. Ma (szerda) meg is érkezett a VGA, s a megrendelésemkor érvényes, a jelenleginél jóval alacsonyabb áron kaptam meg. Mindenképpen pozitívan csalódtam a boltban. (Remélem a videokártyával minden rendeben lesz, ugyanis nem én vettem át a kézbesítőtől.)   Nevet

Péter
Naplózva
hellboy
Global Moderator
Aktív Fórumozó
*****
Elérhető Elérhető

Hozzászólások: 29.344


A fórum ördöge


WWW
« Válasz #28 Dátum: 2010. 11. 10. 15:14:08 Sze »

grat, én mindig támogatom a közös nevezőt, persze jogkövető módon. Kacsint
Naplózva

"Hiszek benne, hogy az emberek alapvetően jóindulatúak, de azt is tudom, milyen könnyű befolyásolni őket az előítéletek, a gondolkodás módszeres torzítása, az ésszerűsítési kényszer, a "mi jobban tudjuk" -féle elméletek által."         -         "Mindenki tudja, hogy mit kell tenni. Kivéve engem."
Tamás55

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 2


« Válasz #29 Dátum: 2010. 12. 02. 16:20:33 Cs »

Rosszul vagyok ettől a sok huzavonától!!!!De a legjobban az bosszant fel, amikor 1éves garancia van valamire, és kb lejárat után megy tönkre, akárcsak a fényképezőgépem 3 hete! Tud vki. olyan terméket, amire TÖBB év garancia van? És nem kell ráparáznom, hogy kb kuka lesz egy  év után, mert drágább megcsináltatni, mint egy új modellt vásárolni...?
Előre is köszi!
T
Naplózva
Oldalak: 1 [2] 3 4   Fel
  Nyomtatás  
 
Ugrás:  

Powered by MySQL Powered by PHP Powered by SMF 1.1.18 | SMF © 2006, Simple Machines
Magyar fordítás: SMF Magyarország
Impresszum | Linkek
Szabványos XHTML 1.0! Szabványos CSS!