Fogyasztóvédelmi Fórum
2013. 05. 25. 02:11:07 Szo // *
Üdvözlünk, Vendég. Kérlek jelentkezz be vagy regisztrálj.

Jelentkezz be a felhasználóneveddel, jelszavaddal és add meg a munkamenet hosszát
Hírek: A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a NAIH Weltimmo S.R.O. által megtámadott határozatát hatályon kívül helyezte. A bíróság nem foglalt állást abban a vonatkozásban, hogy a vizsgált adatkezelés jogszerű lenne, csupán eljárási hiba miatt helyezte hatályon kívül a határozatot.Az ítélet szóbeli hirdetése során az indokolásban nem szerepelt azon megállapítás, miszerint: „A bíróság indoklásában – többek között – leszögezte, hogy cégünk jogosan tárolja azoknak az adatait, aki nem rendezték cégünk felé fennálló hirdetési díjakat, így tehát az Ön adatait is.
A Hatóság folytatja eljárását az ingatlandepo.com és az ingatlanbazar.com üzemeltetőjével szemben. A Hatóság egyrészt a korábbi panaszok körülményeit kívánja ismét, részletesen feltárni (ezt szolgálja ez a levél is), másrészt pedig folyamatosan fogadja és kivizsgálja az új panaszokat.” BŐVEBBEN
------------------------------------------
Együttműködö partnerünk: a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara RÉSZLETEK ITT
 

-------------------------------------------
A panaszfal.hu a Facebookon! Lájkold!
 
   Főoldal   Súgó Keresés Naptár Bejelentkezés Regisztráció  
Oldalak: [1]   Le
  Nyomtatás  
Szerző Téma: Vodafone Ikea-flotta...  (Megtekintve 2454 alkalommal)
vándorfecske

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 1


« Dátum: 2012. 01. 30. 12:25:48 H »

 A következő 'kanosszámmal' fordulnék a Fórumhoz-Lehetőséghez...
2010. január 13-án Édesanyám kérésére ikea-flotta szerződést kötöttem...Ő ugyan közben meggondolta magát, de mondtam - Sebaj, majd csak lesz valaki, akivel tudok ingyen beszélni, és legalább jó a percdíj, és van egy egyszerű, olcsó telefonom, ami működik.
De: 2011 tavasza óta a telefon-elérhetőségem - mint utólag a dühödt, elkeseredett...reagálásokból kiderült, igencsak bizonytalanná vált. Azaz, vagy azonnal hangpostára kapcsolt, vagy egyszerűen ki sem csengett, miközben én tisztességesen-időben csak fizettem, fizettem...
Mikor kiderült, hogy gyakorlatilag hónapok óta gyakorlatilag 'elérhetetlen' vagyok, bementem a Vodafone-hoz, hogy most mi legyen... Mondták a telefont, úgymond javíttatni nincs értelme, becserélni ugye nem tudják-fogják - vegyek újat... Persze, kedvezményesen nem lehet, mivel - ugyan egyedül -, értem én..., de 'flottás'ként így is túl sok kedvezményben részesülök, ergo...vegyek újat. Mondtam, az nem fog menni, egyedül nevelek egy sérült gyermeket, örülök, hogy élek, nehéz az anyagi helyzetünk...
Ennyi...Nem maradt más...'elérhetetlen' maradtam, ötletszerűen mindenkit hívtam, aki szerintem kereshetett bármiért is, mindenkinek megmondtam - Ne lepődjön meg, ha nem ér el, bocs, bocs - lsd. munka, család...Nem volt egyszerű. Így fizetgethettem csak a számlákat, elérhetőség meg vagy volt, vagy inkább NEM. Alig vártam, hogy lejárjon a 2 év hűségem, merthogy egyébként igen magas összeget (25 ezer forintot) kellett volna fizetnem, ha előbb meg akarok szabadulni az 'elérhetetlenségemtől'. Aggódhattam a gyerekemért is ősz óta, én két különböző helyen tanítok, ő a városba jár iskolába, ha bármi gond van, majd 'telepatikusan' megérzi, hova kell mennie, mit kell tennie, ha nem ér el, nem tudok hazaérni valamelyik tömegközlekedési eszközzel, vagy lekésem...illetve, ha bármi van vele. A főnökség, munka, család pedig legyen csak megértő...
Végre!!!! 2012. január 13-án lejárt a két évem! Átmentem egy másik szolgáltatóhoz, merthogy lehetőségünk lett egy olyan flottára, ahol már legalább ketten lehetünk a Lányommal, és ingyen beszélhetünk, tudom, mi van vele, ha kell, stb...Boldogság!!!
Ok. de, mit lehet tenni egy olyan szolgáltatással, ahol az ügyfél Mindent!! időben, korrekten teljesít, a szolgáltatás azonban visszafelé közel sem!!! annyira megbízható, mint az ügyfél??? Sokba került ez nekem...
A szerződés lejártakor komolyan megkönnyebbültem...Az egyébként nagyon korrekt ügyintéző javaslatára írtam panaszlevelet a Vodafone-nak, mondták, nyolc napon belül válaszolnak - azóta várok....Kedvezményes csomagokat ajánlottak a szerződéskötés megszűntekor...Mosolyog illetve, hogy mindenképpen tartsam meg legalább a számomat - amit egyébként szerettem -, mondtam, köszönöm, inkább nem, hadd legyen végre vége...
De ezt akkor sem tartom korrektnek egy szolgáltatótól...Ha én akár egy napot késtem volna a számla befizetésével, tuti rögtön kapok 'figyelemfelhívó-felszólító' levelet...
Visszafelé vajon miért nem működik a dolog???
Ennek a tisztázásában, rendezésében kérek segítséget!:)
Köszönettel:
Egy még mindig optimista 'Vándorfecske'Mosolyog
Naplózva
asdf
TF2 Tagok
Aktív Fórumozó
***
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 5.814


« Válasz #1 Dátum: 2012. 01. 30. 14:08:39 H »

Husegszerzodes eseten a szolgaltatok jellemzoen az egy ev gyartoi garis termek jotallasat ki szoktak egesziteni ketto evre (pl. samsung telefonnal a telenor). Az, hogy ez az ikea flottaban nem igy van esetleg, az igyjaras. Az, hogy vettel egy telefont, valamint az, hogy van egy telefonelofizetesed, az ket kulon dolog. Attol, hogy elromlott alolad a telefon, attol ok meg szolgaltatnak. Ilyen esetekre (meg tartalektelefonnak is) 5 ezer forintert mar fuggetlen keszuleket lehet vasarolni.
Naplózva
Oldalak: [1]   Fel
  Nyomtatás  
 
Ugrás:  

Powered by MySQL Powered by PHP Powered by SMF 1.1.18 | SMF © 2006, Simple Machines
Magyar fordítás: SMF Magyarország
Impresszum | Linkek
Szabványos XHTML 1.0! Szabványos CSS!