Fogyasztóvédelmi Fórum
2013. 05. 22. 12:19:56 Sze // *
Üdvözlünk, Vendég. Kérlek jelentkezz be vagy regisztrálj.

Jelentkezz be a felhasználóneveddel, jelszavaddal és add meg a munkamenet hosszát
Hírek: A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a NAIH Weltimmo S.R.O. által megtámadott határozatát hatályon kívül helyezte. A bíróság nem foglalt állást abban a vonatkozásban, hogy a vizsgált adatkezelés jogszerű lenne, csupán eljárási hiba miatt helyezte hatályon kívül a határozatot.Az ítélet szóbeli hirdetése során az indokolásban nem szerepelt azon megállapítás, miszerint: „A bíróság indoklásában – többek között – leszögezte, hogy cégünk jogosan tárolja azoknak az adatait, aki nem rendezték cégünk felé fennálló hirdetési díjakat, így tehát az Ön adatait is.
A Hatóság folytatja eljárását az ingatlandepo.com és az ingatlanbazar.com üzemeltetőjével szemben. A Hatóság egyrészt a korábbi panaszok körülményeit kívánja ismét, részletesen feltárni (ezt szolgálja ez a levél is), másrészt pedig folyamatosan fogadja és kivizsgálja az új panaszokat.” BŐVEBBEN
------------------------------------------
Együttműködö partnerünk: a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara RÉSZLETEK ITT
 

-------------------------------------------
A panaszfal.hu a Facebookon! Lájkold!
 
   Főoldal   Súgó Keresés Naptár Bejelentkezés Regisztráció  
Oldalak: [1] 2   Le
  Nyomtatás  
Szerző Téma: Photo Hall Miskolc  (Megtekintve 1908 alkalommal)
matekszon

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 6


« Dátum: 2011. 03. 08. 02:43:58 K »

A történetem amit most leírok, hát nem kevés fejfájást okozott már, a cikk amiről szó lesz az egy Laptop, amit Miskolcon a Photo Hall-ban vettem 2009 nyarán. Egy Dell inspiron 1525 Red volt, azért választottam ezt, mert 3 év garanciát kínált, illetve pofás kis gép és akkor épp eleget tudott.

A panasz ott kezdődik, hogy volt ő már 2X szervizben, az első szerviz azonkívül hogy indokolatlanul sokáig tartott nem mondható különösebb problémának. Sajnos a történet a második szervizben következett be. Bevittem az említett üzletbe ahol vettem (Photo Hall Miskolc) és elmondtam a problémákat, már komplett hibalistával mentem, mert tudtam 1 hónapnál több is lesz a szerviz. Gondom volt a tapipaddal, néha megbízhatatlan volt, illetve a billentyűzet 2 gombja az "t" és a "z" gombok nem működtek már (sokat írtam már a gépen), ismét kicsit kilazult a zsanér (ezért volt első alkalommal is szervizben).

Természetesen Rendje módja szerint kitöltöttük a lapokat, ahogyan azt kell. A gép elindult a szervizbe, majd körülbelül 1 hónap után jelezték, hogy megérkezett a gép.

Még aznap bementem érte Miskolcra, és elhoztam a gépet (soha nem is tagadtam, hogy elhoztam), tudni kell hogy a számítógép egy nagy kartondobozban volt a szilikonos tokjában mindez körülbélelve fóliákkal. Az eladó hölgy, akiről kiderült hogy a boltvezető is, amikor bementem   boltba a gépért már hozta is ki nekem, elkérte a papíromat amivel átvehettem a gépet, semmit nem kellett aláírni, furcsa is volt. Már adta is a gépet a papír ellenében. Lemásolta nekem ezt a bizonyos papírt, ez ugye a munkalap volt amit az átadáskor töltöttünk ki. A hölgy mondta hogy már átnézték a gépet hogy minden rendben van e én is csak belekukkantottam hogy gép benne, akkumulátor benne, tok megvan. A hölgy adott egy szatyrot és leragasztotta a nyitott doboz tetejét, tehát a dobozban vittem haza (kocsival).

Otthon örömmel bontogattam a dobozt, már több mint 1 hónapja nem volt gépem. Kivettem a laptopot a tokból, majd forgatgattam, csodáltam az új billentyűzetet, az új topcase-t, meg az új fedelet is. Majd minden örömömet elvette, az az óriási nagy lyuk a gép sarkán a csavar mellett, ahonnan hiányzott a műanyag darab, amelyet a csomagban találtam meg! Eltört a gépem alja, mindez a csavarnál így sikeresen megtapogathatom immár a gép alaplapjának a közepét is, lóg a gép bele! (később vettem még észre hogy a cd tálca feletti műanyagsín is hiányzott elvolt törve).

Természetesen azonnal hívtam a boltot, hogy mit csinálják (az el hozataltól <direkt nem átvételt írok most, mert nem írtam alá aláírásommal hogy hibátlanul átvettem, csak papírt adtam át a hölgynek> körülbelül 20 perc telt el a telefonálásig), mondták, hogy kérdezzem meg a szervizt mi a teendő, mert ők nem tudják. Én addig beszéltem a szervizzel, akik felvilágosítottak hogy a bolttal egyezkedjek. Visszahívtam a boltot, hogy mit mondtak a szervizben majd mondták, hogy a főnökük mondta hogy menjek vissza vegyünk fel jegyzőkönyvet.

A jegyzőkönyvben részletesen leírtuk a sérült területet, (a törött műanyag sín később derült ki számomra is így az nem került bele) és javítást kértem. A jegyzőkönyvből kaptam másolatot, és természetesen újra otthagytam a gépet náluk, hogy majd küldik a szervizbe megcsinálni, mérges voltam hiszen eltörték a laptopom gondolom szállítás közben, de legalább megcsinálják. Egy hét múlva érdeklődtem  a szervizben, hogy megérkezett e a gép, illetve mit tudnak vele csinálni stb. A válaszuk meglepett, a gép már nincs ott és mondták az utolsó szerviz időpontját, kiderült a gépet a bolt nem küldte sehová.

Felhívtam a boltot, és mondtam hogy beszéltem a szervizzel és nem tudnak semmit a gépemről, hát a gép náluk van, nem küldték sehová merthogy  nincs alkatrész. Ezt úgy derítették ki, hogy az ő főnökük levelezett 3 Dell gép javítására szakosodott szervizzel emailben (Véleményem szerint ez a levelezést amit én is olvashattam olyan alapon működött, hogy előzőleg beszélt mindegyikkel, hogy adjon olyan választ hogy nincs nem lehet rendelni, nem tudják megcsinálni, illetve készlethiányos darab), tehát a gép javíthatatlan volt, és ebben az állapotban akarták nekem visszaadni. Természetesen nem hoztam el. Próbáltam a feletteseivel felvenni a kapcsolatot, akik nem voltak elérhetőek, illetve csak egy automatával lehetett beszélni, valamint a levelezésre sem reagáltak.

Írtam egy levelet a fogyasztóvédelemnek, hogy mi is történt velem, illetve mi a gondom. Végül 2 hónap után a gépet elhoztuk a boltból, de fényképpel dokumentálva milyen állapotban, ahol az üzlet is látszódik, tehát nem otthon készül fényképről van szó. Ledokumentáltuk az állapotát a gépnek, illetve a Panaszkönyvbe írtunk a problémával kapcsolatban, ahol a hölgy azonnal válaszolt is rá, majd ideadta a másolatot. A számítógép azóta nálam van, a sérült területet egy ragasztószalag tartja össze gondosan takarva a nyílást, hogy por ne juthasson bele. Mivel a számítógép javíthatatlan, illetve nem gyártják tehát cseredarabot sem lehet adni, én a teljes vételárat szeretném megkapni, hiszen a gép még garanciális nyár közepéig, így amortizációs díjat nem vonhatnak.

A bolt teljességgel, nem hajlandó orvosolni a problémát, ezzel kapcsolatban küldtek nekem egy levelet, ami a mai napig sem érkezett meg  a postán (tértivevényesen küldték), ahol is közleménybe adták, hogy sajnálják, de nem érzik magukat hibásnak szerintük én törtem el a gépet, az ő kollégáik tökéletesen képzettek és ne is gondoljam hogy ők hibáztak. Ennek ellenére reménykednek hogy a vásárlójuk maradok.

Szép fricska volt, röviden kijelentették nem érdekli őket. A levelet különben a boltban tudtam elolvasni, mert sajnos ahogy említettem hozzánk ez soha nem érkezett meg.

Majd felfedeztem egy hibát a bolt részéről, ugyebár 2X volt szervizben összesen 3 hónapot a gép, tehát dokumentálni kellett volna, hogy a nem nálam töltött idővel hosszabbodik a garancia, de ezt nem tették meg sem 2009 végén, sem pedig a mostani alkalommal. Így természetesen a fogyasztóvédelmi levelemben ez is szerepelt, jött egy levél is tőlük miszerint milyen papírokat kérnek be, tulajdonképpen ekkor vettük át a gépet, és imádkoztunk hogy nem "javítottak" bele a garijegybe, hát nem tették...

Most ott tart az ügyem, hogy a törött javíthatatlan( vagy érdeklődjek pár hónap múlva az alkatrésszel kapcsolatban) gépem nálam van, a fogyasztóvédelem a mai napon küldte el a hivatalos levelét, amelynek a tartalmát még nem tudom, holnap megfogom tudni a szüleim által, ugyanis én Budapesten élek jelenleg, a költözésem a ügy után volt. Kíváncsi leszek mi lesz a végeredmény, én hajlandó vagyok pereskedni is az igazamért, mert így a gépem nem hordozható, hiszen lóg a bele és egy ragasztószalag tartja össze. Felháborító.

A kérdésem az, hogy most a fogyasztóvédelem dönthet e arról, hogy az én gépemet kötelesek kicserélni, vagy ha ez nem lehetséges akkor az összeget visszaszolgáltatni, vagy csak tájékoztat az üzlet által elkövetett hibára ( a garanciajegy kitöltésének hibájára ami többször fordult elő ugye...) vonatkozó büntetésről?

 Illetve mennyi eséllyel indulhatok a bíróságra érvényesíteni az igazam, ha elvittem a laptopot az igaz, de nem írtam alá semmilyen átvételi elismervényt, hogy épségben átvettem? Jogilag ugye át sem vettem, tagadható, de a kérdés az hogy ők azt állítják én törtem el, de papíron nem tudják igazolni hogy én el is vittem, akkor most mi van ?!

Ez az ügy decemberben indult, a gép még novemberben lett leadva a szervizbe, a fogyasztóvédelem a levelet karácsony előtt kapta meg, és ezzel a hivatalos, válasszal is késtek másfél hetet, arra hivatkoztak, hogy a Photo Hall késett a válaszával, vagy dokumentumokkal nem tudom pontosan.

Előre is köszönöm a válaszokat! Valamint elnézést a kicsit zavaros és hosszú "levélért", az indulatok még dolgoznak.
Naplózva
hellboy
Global Moderator
Aktív Fórumozó
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 29.344


A fórum ördöge


WWW
« Válasz #1 Dátum: 2011. 03. 08. 08:40:37 K »

az ügyed valóban hosszú, és talán kacifántos is kicsit... olyan apróságokat leszámítva, hoyg panaszkönyv (vásárlók könyve valójában), 3 dell szakosodott szerviz (kizárólagos importőr a HRP Hungary, csak ők szervizelik), stb volt a bolt részéről pár dolog ami nem jogkövető volt. az NFH ezeket vizsgálja, ha vizsgálja, és szankcionál. nem fog kardoskodni semmi mellett, az nem dolga. neked perre kell vinned az ügyet ha valamit elakarsz érni. javasolhatnám a BT-t (békéltető testület) is, de ha ott megjelenik, és nyilatkozik előre, hoyg a határozatukat nem fogadják el magukra nézve kötelező érvényűként, akkor sokra nem mégy vele (persze ha nem nyilatkoznak, megsem jelennek, akko polgári per esetén egész magas százalékkal nyerhető az ügy, a BT határozatának ajánlásával). másik útvonal a fizetési meghagyás, ezt területileg illetékes közjegyzőnél tudod benyújtani, ha arra nem reagálnak 15 napon belül, akkor automatikusan határozatot hoz a közjegyző, amivel bankodban automatikus inkasszóval tudod terhelni a számlájukat, amin ha van pénz, leis veszik azonnal.... ha viszont ellenvetéssel élnek, akkor automatikusan polgárira emelkedik, s ott folytatódik ameddig... és a végén a vesztes fizet mindent. én utóbbit javaslom, ha mindenről van dokumentációd, s így történt minden ahogy leírtad. esetleg belehet menni a boltba, s jelezni üzletvezetőnek, hoyg ezt fogod tenni, hacsak nem tesz elfogadható javaslatot irányodba... ha kell nekik a per, állsz elébe, vesztenivalód effektive neked nincs. nekik annál több...
Naplózva

"Hiszek benne, hogy az emberek alapvetően jóindulatúak, de azt is tudom, milyen könnyű befolyásolni őket az előítéletek, a gondolkodás módszeres torzítása, az ésszerűsítési kényszer, a "mi jobban tudjuk" -féle elméletek által."         -         "Mindenki tudja, hogy mit kell tenni. Kivéve engem."
matekszon

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 6


« Válasz #2 Dátum: 2011. 03. 08. 09:42:42 K »

Köszi, hogy végigolvastad. Mosolyog

Sajnos a helyzet az, hogy az a gyakorlat a boltban hogy ejtenek egy nagyot az ügyfélre. Békéltető honlapján anno találtam egy listát akik nem voltak hajlandóak kommunikálni velük, és a bolt köztük volt. Szintén laptop garanciális ügyben. Időm van, a boltban már az elején megmondtam, ha nem lesz érdemleges lépés én perelek. Kaptam egy "keserű a citrom" mosolygást a boltvezetőtől, nem esett neki jól de azért kimosolygott. A levél meg külön irodalmi mű ahogy finoman az értésemre adták, hogy mennyire nem érdekli őket, és gyakorlatilag le is hülyéztek. Érdekes egy bolt... Anno kutatgattam utána, és találtam az üzletvezetőre panaszkodó embereket, hogy bunkó, figyelmetlen, és előszeretettel tagadja le ha 10 Ezressel fizetett a kedves ügyfél.

Mondjuk amíg csak a panaszomat intéztem a boltban kb  1 óra, még karácsony előtt, annyira szívmelengetően viselkedett hogy majdnem én mentem oda egy ügyfélhez elmagyarázni neki mit is tud az adott termék.... Igazi boltos, a tanácsot pedig megfogom fogadni, amint megtudom a fogyasztóvédelemtől kapott levélben mi van, esetleg ha megtudtam majd közreadom mit írtak.
Naplózva
asdf
TF2 Tagok
Aktív Fórumozó
***
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 5.813


« Válasz #3 Dátum: 2011. 03. 08. 10:31:45 K »

OFF
A chs is szervizuk, es a hrp nem kizarolagos forgalmazo Kacsint
ON
Naplózva
hellboy
Global Moderator
Aktív Fórumozó
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 29.344


A fórum ördöge


WWW
« Válasz #4 Dátum: 2011. 03. 08. 12:29:23 K »

OFF
A chs is szervizuk, es a hrp nem kizarolagos forgalmazo Kacsint
ON

a chs-hez jobb ha nem kerül... és én importőrt írtam nem forgalmazót.... forgalmazó a saturn is meg a teszkó is... de a HRP hozza be ide kishazánkba....
Naplózva

"Hiszek benne, hogy az emberek alapvetően jóindulatúak, de azt is tudom, milyen könnyű befolyásolni őket az előítéletek, a gondolkodás módszeres torzítása, az ésszerűsítési kényszer, a "mi jobban tudjuk" -féle elméletek által."         -         "Mindenki tudja, hogy mit kell tenni. Kivéve engem."
Katus
TF2 Tagok
Aktív Fórumozó
***
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 8.177


« Válasz #5 Dátum: 2011. 03. 08. 13:20:38 K »

Köszi, hogy végigolvastad. Mosolyog

Sajnos a helyzet az, hogy az a gyakorlat a boltban hogy ejtenek egy nagyot az ügyfélre. Békéltető honlapján anno találtam egy listát akik nem voltak hajlandóak kommunikálni velük, és a bolt köztük volt. Szintén laptop garanciális ügyben. Időm van, a boltban már az elején megmondtam, ha nem lesz érdemleges lépés én perelek. Kaptam egy "keserű a citrom" mosolygást a boltvezetőtől, nem esett neki jól de azért kimosolygott. A levél meg külön irodalmi mű ahogy finoman az értésemre adták, hogy mennyire nem érdekli őket, és gyakorlatilag le is hülyéztek. Érdekes egy bolt... Anno kutatgattam utána, és találtam az üzletvezetőre panaszkodó embereket, hogy bunkó, figyelmetlen, és előszeretettel tagadja le ha 10 Ezressel fizetett a kedves ügyfél.

Mondjuk amíg csak a panaszomat intéztem a boltban kb  1 óra, még karácsony előtt, annyira szívmelengetően viselkedett hogy majdnem én mentem oda egy ügyfélhez elmagyarázni neki mit is tud az adott termék.... Igazi boltos, a tanácsot pedig megfogom fogadni, amint megtudom a fogyasztóvédelemtől kapott levélben mi van, esetleg ha megtudtam majd közreadom mit írtak.

csak addig tesznek az ügyfél fejére, amíg az hagyja -
Naplózva
matekszon

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 6


« Válasz #6 Dátum: 2011. 03. 09. 17:35:35 Sze »

Nah sikeresen megkaptuk a levelet, én csak anyum elmondása alapján tudom mi áll benne, összefoglalta nekem a lényeget, amiben elutasítják a garanciajeggyel való panaszomat, mert hogy a   Photo hall (továbbiakban PH) azt nyilatkozta, hogy annak a kitöltése nem őket terheli, hanem a szerviz felelőssége lett volna, így ha akarom akkor bejelenthetem a HRP-t (nem szeretném, ők rendesek, egyezkedni fogok velük, hogy oldjuk meg ezt az ügyet). Illetve a garanciális javítási kérelmemet is elutasították, és polgári peres úton ha szeretném akkor érvényesíthetem az akaratomat, ha akarom. Ők először a békéltető testületet ajánlják.

A számomra felfoghatatlan, ha én egy cég vagyok akkor megmondhatom a fogyasztóvédelemnek hogy  mi a szabály?! Mert a garanciajegyen amikor ugye vásárlásnál érvényesítették akkor azt a bolt  pecsételte le, valamint mennyire életképes az hogy a garancialevelet a szerviz tölti ki és pecsételi, ha a szervizből az út Miskolcig még 1 hét, akkor azt az 1 hetet ki fogja dokumentálni?! Teljesen életképtelen állítás, de a fogyasztóvédelem gond nélkül elfogadta. Hihetetlen...

Sajnos itt jön szóba az, hogy csak a per marad, mert a PH a képembe röhög egyszerűen. Nehezen viselem ezt most, mert még ha egy hivatalos szerv is egy cég pártját fogja akkor aztán tényleg kicsinek érzem magam. Jelen pillanatban reménytelennek érzem az esetet, de tudom erre megy ki a játék, hogy majd feladja. Legfeljebb több százezer forintot elverek a bíróságon ügyvédre meg perköltségekre, szerencsejáték az egész.

Hiába tudom, hogy nem törtem el, és törött a gép nem az én hibámból. Senki nem hiszi... A hazugságvizsgálósdi sokba kerül?! Nevet

Várom kinek mi az ötlete... Az enyém annyi, hogy békéltetők, meg a hrp összeugrasztása a PH-al meg Amerikába a Dell-nek egy ékes angol levél, hogy szorongassák meg a hrp-t, hátha így a HRP is kicsit közbenjár az ügyemben, vagy megcsinálják.
Naplózva
rage77
Global Moderator
Aktív Fórumozó
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 29.951


Fórum beleugató


« Válasz #7 Dátum: 2011. 03. 09. 20:47:44 Sze »

A jótállási jegy kitöltése a forgalmazó feladata, te velük állsz szerződésben, senki mással. A jogok lehetőségek témakörben megtalálod a 151/2003. kormányrendeletet és a 49/2003. GKM rendeletet, az azokban foglaltak szerint követeld a bolton a követelnivalódat. Ne hagyd magad elhajtani!
Naplózva

matekszon

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 6


« Válasz #8 Dátum: 2011. 03. 10. 01:01:29 Cs »

Még véletlen sem hagyom, felismertem. Csak az a baj, hogy ezt a fogyvéd beveszi amit még én is tudok, akkor azt érzem az országban baj van. Mosolyog Különben meg ez pont jó, mert büntetőjogi felelősségében jelentette/nyilatkozta ezt a kedves PH ügyvezető úr. A HRP-nél pedig bizonyára tapsolni fognak amikor elküldöm nekik a határozatot amit kaptam a fogyvédtől, majd megkérdezem tőlük hogy szeretnének e segíteni. Olyan különben a PH-nak a viselkedése az ügyben pont, mint az óvodában ez a felelősséghárítás ez nagyon rossz, és olyanokat nyilatkoznak, mint egy 2 fős kicsi cég. Biztos mert anno 1 euróért vették a céget, meg sok millás hitelátvállalással.

Pedig nekem az iskolában azt mondták, hogy akkor leszek felnőtt, ha majd a felelősséget nem tologatom másra és vállalom a tetteim következményeit, de már rájöttem hogy akkor voltam igazán felnőtt..... Mosolyog
Naplózva
matekszon

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 6


« Válasz #9 Dátum: 2011. 05. 17. 15:22:19 K »

Sajnos, jött a hideg zuhany nem véletlen éreztem én azt, hogy ez a cég darabokra van hullva, hogy telefonon nem lehet senkit elérni, jó pár cikk jelent meg az elmúlt 2-3 hétben, hogy bizony csődbe mentek, a dolgozókat nem fizették ki egy ideje már (2-3 hónapja) nem véletlen nem foglalkoztak a panaszaimmal sem és ütköztem falba, és mutogattak a HRP-re.

 Valaki, aki érti hogy ilyenkor ebben az esetben mi van, mi történik azokkal akiknek termékeik vannak a PH-tól annak a garanciális gondjait ki fogja kezelni, hol, hogyan. Ha valakinek már majdnem peres eljárása van/volt velük, azt hogyan oldhatja meg (mint az én esetem is) az ossza már meg nekünk az információt. Nekem sajnos az az érzésem, hogy nincs kit beperelni és ez az ügy úszott én meg nézhetem a gépem törött sarkát az idők végezetéig Szomorú....

Valaki?! Valami ötlet? Tanács?!
Naplózva
rage77
Global Moderator
Aktív Fórumozó
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 29.951


Fórum beleugató


« Válasz #10 Dátum: 2011. 05. 17. 19:52:34 K »

A magyar forgalmazóhoz, vagy a gyártóhoz fordulhatsz.
Naplózva

kovacs1
Moderátor
Aktív Fórumozó
****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 2.577


.


« Válasz #11 Dátum: 2011. 05. 17. 20:10:48 K »

illetve a garanciajegyen szereplő szervizhez.
Naplózva

A szolgáltató van a fogyasztóért, még akkor is, ha ez tartalmaz néha kiszolgáltatottságot. A kiszolgáltatottság csak pozitív erkölcsi feltételek megteremtésével csökkenthető.
matekszon

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 6


« Válasz #12 Dátum: 2011. 05. 18. 22:14:23 Sze »

Igen ez oké, hogy akkor a HRP szervizel én meg utaztatom a gépet saját költségen Pestre, de mivel anno a gépemet a Photo Hall eltörte, nem ismerte el a dolgot jegyző könyv volt, majd rákente hivatalos nyilatkozatban a HRP-re. De egyértelmű hogy a Photo Hall volt a hibás ők szállították a gépet is, most nincs kit felelősségre vonnom sem, de törött gépem az van... ez az én nagy problémám... A HRP, ha beviszem szervizre nem fog vele foglalkozni mert azt mondja én ejtettem le nem jár garancia a javításra fizessem ki, de a törés nem az én hibám volt hanem a PH-é. Mivel PH már nincs, így nézhetem a törött gépem, vagy kifizetem a javíttatás árát(amit nem fogok hiszen nem én törtem el sem)... Megoldás??  :/
Naplózva
hellboy
Global Moderator
Aktív Fórumozó
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 29.344


A fórum ördöge


WWW
« Válasz #13 Dátum: 2011. 05. 19. 08:23:09 Cs »

nagy nyelés...  Szomorú
Naplózva

"Hiszek benne, hogy az emberek alapvetően jóindulatúak, de azt is tudom, milyen könnyű befolyásolni őket az előítéletek, a gondolkodás módszeres torzítása, az ésszerűsítési kényszer, a "mi jobban tudjuk" -féle elméletek által."         -         "Mindenki tudja, hogy mit kell tenni. Kivéve engem."
rage77
Global Moderator
Aktív Fórumozó
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 29.951


Fórum beleugató


« Válasz #14 Dátum: 2011. 05. 19. 12:51:28 Cs »

Illetve kárigényeddel a felszámolóbiztoshoz tudsz bejelentkezni.
Naplózva

Oldalak: [1] 2   Fel
  Nyomtatás  
 
Ugrás:  

Powered by MySQL Powered by PHP Powered by SMF 1.1.18 | SMF © 2006, Simple Machines
Magyar fordítás: SMF Magyarország
Impresszum | Linkek
Szabványos XHTML 1.0! Szabványos CSS!