Fogyasztóvédelmi Fórum
2013. 05. 21. 19:41:03 K // *
Üdvözlünk, Vendég. Kérlek jelentkezz be vagy regisztrálj.

Jelentkezz be a felhasználóneveddel, jelszavaddal és add meg a munkamenet hosszát
Hírek: A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a NAIH Weltimmo S.R.O. által megtámadott határozatát hatályon kívül helyezte. A bíróság nem foglalt állást abban a vonatkozásban, hogy a vizsgált adatkezelés jogszerű lenne, csupán eljárási hiba miatt helyezte hatályon kívül a határozatot.Az ítélet szóbeli hirdetése során az indokolásban nem szerepelt azon megállapítás, miszerint: „A bíróság indoklásában – többek között – leszögezte, hogy cégünk jogosan tárolja azoknak az adatait, aki nem rendezték cégünk felé fennálló hirdetési díjakat, így tehát az Ön adatait is.
A Hatóság folytatja eljárását az ingatlandepo.com és az ingatlanbazar.com üzemeltetőjével szemben. A Hatóság egyrészt a korábbi panaszok körülményeit kívánja ismét, részletesen feltárni (ezt szolgálja ez a levél is), másrészt pedig folyamatosan fogadja és kivizsgálja az új panaszokat.” BŐVEBBEN
------------------------------------------
Együttműködö partnerünk: a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara RÉSZLETEK ITT
 

-------------------------------------------
A panaszfal.hu a Facebookon! Lájkold!
 
   Főoldal   Súgó Keresés Naptár Bejelentkezés Regisztráció  
Oldalak: [1]   Le
  Nyomtatás  
Szerző Téma: álláskeresés  (Megtekintve 1156 alkalommal)
kata

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 14


« Dátum: 2007. 07. 19. 13:36:17 Cs »

Férjem sehol nem talál magának gépjárművezetői állást, csak olyan közvetítő irodát, ahol majdnem 10000 forintot be kell fizetni. Nem sok jót hallottam az ilyen irodákról. Azt mondják, hogy nagyon sok állást lehetne betölteni, de mire az ember odaér, azt mondják, hogy betelt. Talán ettől való félelmünkben (mert nem szeretnénl 10000 forintot kidobni az ablakon), még nem fizettünk be ilyen helyre pénzt. A kérdésem az lenne, ha befizetjük, és fél éven belül sem kap állásajánlatot a férjem, visszakövetelhetnénk-e a pénzt?
Naplózva
SMáté
Vendég
« Válasz #1 Dátum: 2007. 07. 20. 00:21:14 P »

Az ilyen cégek között rengeteg a visszaélés, hiszen természetellenes az is, hogy szolgáltatás nélkül veszik fel a pénzt. Saját véleményem szerint én nem adnék előre pénzt, már csak a szerződő felek egyenlőségének elve alapján sem. Sok panasz érkezett a hatóságokhoz, amelyben kifogásolják, hogy az összegért nem kaptak használható ajánlatot.
Naplózva
Attisch
TF2 Tagok
Aktív Fórumozó
***
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 3.874

a békéltető


« Válasz #2 Dátum: 2007. 09. 05. 08:35:02 Sze »

Sok olyan cég van, ahol nem kérnek egy fillért sem és igen profik. Nem akarok reklámozni, de én magam is ismerek legalább négy ilyen céget. Keresőbe keress rá erre a szóra: álláskeresők. Az első amit kidob egy ilyen...
Naplózva

"Egyáltalán, SEMMILYEN információról NE tételezd fel hogy pontos vagy naprakész. Az új technológiák lehetővé teszik bárkinek, hogy publikáljon, de az ezzel járó felelősséget még nem tanulta meg mindenki."
rage77
Global Moderator
Aktív Fórumozó
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 29.950


Fórum beleugató


« Válasz #3 Dátum: 2007. 09. 05. 13:17:38 Sze »

Nem szabad olyan cégben megbízni, aki szolgáltatás nélkül kér pénzt, majd meglátjuk alapon. A profik felvesznek az adatbázisukba, és ha jelentkezik olyan cég, akinek ilyen szakember kell, kiközvetítenek. Ha létrejött a megállapodás, ők azután kapják a jutalékukat (általában a dolgozó fizetésétől függ, de ez nem feltétlenül mindig van így).
Naplózva

Attisch
TF2 Tagok
Aktív Fórumozó
***
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 3.874

a békéltető


« Válasz #4 Dátum: 2007. 09. 05. 16:17:44 Sze »

Ez olyan mint az ingatlankereskedelemnél (ott is eltöltöttem néhány évet). Az etikus ingatlanközvetítő az eladótól kéri a jutalékot. Az állásközvető esetében az állást meghirdetőtől szoktak kérni jutalékot, teszemazt fejpénzként. Az állásvállalónak jó esetben egy fillérjébe sem kerül a dolog..
Naplózva

"Egyáltalán, SEMMILYEN információról NE tételezd fel hogy pontos vagy naprakész. Az új technológiák lehetővé teszik bárkinek, hogy publikáljon, de az ezzel járó felelősséget még nem tanulta meg mindenki."
Oldalak: [1]   Fel
  Nyomtatás  
 
Ugrás:  

Powered by MySQL Powered by PHP Powered by SMF 1.1.18 | SMF © 2006, Simple Machines
Magyar fordítás: SMF Magyarország
Impresszum | Linkek
Szabványos XHTML 1.0! Szabványos CSS!