Fogyasztóvédelmi Fórum
2013. 05. 19. 06:06:11 V *
Üdvözlünk, Vendég. Kérlek jelentkezz be vagy regisztrálj.

Jelentkezz be a felhasználóneveddel, jelszavaddal és add meg a munkamenet hosszát
Hírek: A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a NAIH Weltimmo S.R.O. által megtámadott határozatát hatályon kívül helyezte. A bíróság nem foglalt állást abban a vonatkozásban, hogy a vizsgált adatkezelés jogszerű lenne, csupán eljárási hiba miatt helyezte hatályon kívül a határozatot.Az ítélet szóbeli hirdetése során az indokolásban nem szerepelt azon megállapítás, miszerint: „A bíróság indoklásában – többek között – leszögezte, hogy cégünk jogosan tárolja azoknak az adatait, aki nem rendezték cégünk felé fennálló hirdetési díjakat, így tehát az Ön adatait is.
A Hatóság folytatja eljárását az ingatlandepo.com és az ingatlanbazar.com üzemeltetőjével szemben. A Hatóság egyrészt a korábbi panaszok körülményeit kívánja ismét, részletesen feltárni (ezt szolgálja ez a levél is), másrészt pedig folyamatosan fogadja és kivizsgálja az új panaszokat.” BŐVEBBEN
------------------------------------------
Együttműködö partnerünk: a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara RÉSZLETEK ITT
 

-------------------------------------------
A panaszfal.hu a Facebookon! Lájkold!
 
   Főoldal   Súgó Keresés Naptár Bejelentkezés Regisztráció  
Oldalak: [1]   Le
  Nyomtatás  
Szerző Téma: Baleset egy árukkal eltorlaszolt lépcső miatt  (Megtekintve 1067 alkalommal)
foremi

Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 6


« Dátum: 2012. 04. 13. 14:19:59 P »

Egyik ismerősöm elesett egy bolt lépcsőjén. Ez a lépcső, főképp a korlátja el volt torlaszolva árukkal, amiket bemutatóba raktak ki. Tehát kirakatként van használva a korlát, meg a lépcső is. A lépcső egyébként is meredek, nagyobbak az átlagosnál a lépcsőfokok, és ezért árutorlasz nélkül is balesetveszélyes lenne, ráadásul így még kapaszkodni sincs mibe, hogy a korlát teli van árukkal.
Miután az ismerős leesett a lépcsőn, eltört egy árut, amit ki kellet fizetnie (tehát úgy volt az árú elhelyezve a lépcsőn, hogy arra esett rá, vagyis útban volt). Ráadásul magas lépcső volt, akkorát zuhant az ismerősöm, hogy a műtét sem kizárt (nagyon beütötte a lábát), biztosan nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A boltvezető azzal védekezett, amikor említve lett neki a baleset oka (azaz a lépcsőn elhelyezett áruk), hogy a bolt magánterület, ezért oda teszi az áruit, ahová akarja (azaz használhatja a lépcsőt kirakat gyanánt).

A kérdéseim:
1. Azzal, hogy a bolt magánterület, a tulajdonos valóban használhatja kirakat gyanánt a lépcsőt, korlátozhatja ezzel a közlekedést, amikor amúgy is balesetveszélyes az?
2. Jogosan fizetették ki az eltört árút (ami a közlekedési útvonalban volt elhelyezve)?
3. A bolt tulajdonosa felelősségre vonható-e a sérülés miatt (annak ellenére, hogy a bolt magánterület)?
4. Írva lett a vásárlók könyvébe is. Ezért kitilthatja-e a boltvezető az üzletből az ismerősömet? Azaz joga van-e megválogatni a vevőit egy magánterületen lévő, magántulajdonú boltnak?
Naplózva
rage77
Global Moderator
Aktív Fórumozó
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 29.949


Fórum beleugató


« Válasz #1 Dátum: 2012. 04. 13. 14:29:24 P »

Kiürítésre számításba vett útvonalon tilos bármit elhelyezni. Feljelentés a területileg illetékes katasztrófavédelmi kirendeltségen.
Naplózva

Csaba_20
Tudatos Fogyasztó
Aktív Fórumozó
**
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 5.304


« Válasz #2 Dátum: 2012. 04. 13. 14:31:00 P »

Ez nem tűnik fogyasztóvédelmi ügynek, sokkal inkább polgárinak, illetve a 8 napon túli gyógyulás miatt talán büntetőügyinek(gyanítom ilyenkor szoktak elhangzani a "foglalkozáskörében elkövetett..." szózatok), amihez ügyvéd felkeresését tudom csak javasolni.
Naplózva
hellboy
Global Moderator
Aktív Fórumozó
*****
Nem elérhető Nem elérhető

Hozzászólások: 29.343


A fórum ördöge


WWW
« Válasz #3 Dátum: 2012. 04. 13. 14:47:47 P »

valamint neked is és bárkinek aki olvassa: egy kanyi vasat nem szabad fizetni semmi ilyen estre, mert az nem a te vagy a balesetet szenvedett hibája, hoyg ott van az áru. odarakta? joga van hozzá (néha nem, lásd rage77 írását)... hát akkro vállalja is a felelősséget érte. kötelezni nem kötelezhet arra, hoyg vedd-vegye meg... majd ha felmutat egy jogszabályt amire hivatkozva megteheti, akkor. és a terméket elhoztátok? adtak róla blokkot? ha nem, akkor NAV bejelentés! ezt lobogtasd meg neki, hogy megteszitek, ha nem adja vissza az így feketén szerzett pénzt, mert feltételezem, árukárban már rég leírta a terméket...
Naplózva

"Hiszek benne, hogy az emberek alapvetően jóindulatúak, de azt is tudom, milyen könnyű befolyásolni őket az előítéletek, a gondolkodás módszeres torzítása, az ésszerűsítési kényszer, a "mi jobban tudjuk" -féle elméletek által."         -         "Mindenki tudja, hogy mit kell tenni. Kivéve engem."
Oldalak: [1]   Fel
  Nyomtatás  
 
Ugrás:  

Powered by MySQL Powered by PHP Powered by SMF 1.1.18 | SMF © 2006, Simple Machines
Magyar fordítás: SMF Magyarország
Impresszum | Linkek
Szabványos XHTML 1.0! Szabványos CSS!